Az anya-fiú kapcsolatok nehézségei tárulnak fel Légrády Gergely új regényében

2024. június 21. 09:02

Légrádi Gergely számos regényt, novelláskötetet és drámát jegyez, azonban az írás az ügyvédi feladatok, a család és a tanítás után – az időbeosztást tekintve – utolsó helyre szorult. Bár mint a Kultúra.hu-nak adott interjújában mondja, ha benne van egy regényben, mindegy, hogy fut, reggelizik vagy kocsiban ül, egyfolytában a történet jár a fejében.

Légrádi Gergely (Fotó: Hartyányi Norbert / Kultúra.hu)

Korábban

Az utóbbi években megjelent írásaiban azzal a kérdéssel is foglalkozott, hogy mennyire másként éljük meg ugyanazokat a helyzeteket. A Falaink című regényében egy iskolás fiú és az édesanyja belső monológjai peregnek párhuzamosan. Mit gondol, mennyire írnánk meg másként ezt a beszélgetést?

Nem ismerjük egymást igazán, de a világlátásunk bizonyára több szempontból is megegyezik, így talán hasonló dolgokban látnánk a lényeget. Viszont mindketten a saját életünk darabkái közé illesztjük be ezeket a puzzle-ket, így a végén mégiscsak két különböző képet adna ki, mást tekintenénk igazán fontosnak, katartikusnak.

Az sem mellékes, hogy mi foglalkoztat most minket: mitől vagyunk boldogok vagy elégedetlenek, mire vágyunk vagy mit tudunk most nehezen feldolgozni, ezen érzések szintén befolyásolják azt, hogy milyennek éljük meg ezt a beszélgetést.

Azért is kérdeztem, mert egy olyan drámán dolgozik, amely párhuzamosan mutatná be az esményeket a különböző szereplők szemszögéből. Miért foglalkoztatja ez?

Azt tapasztalom, hogy minden félreértés, csalódás alapja az, hogy máshogyan érzékeljük a valóságot, és abból másfajta következtetéseket vonunk le. Nem hagy nyugodni, hogyan lehet ezt „lassított felvételen” kielemezni, mit lehet ebből megmutatni, és milyen felelősséget ró ránk mindez – emberként. A színpadon – belátom, kissé kísérletező módon – vajon meg lehet-e ezt mutatni? Filmen biztosan működik, sok hasonló alkotás született már.

De izgalmas számomra, hogy színházi jelen időben hogyan lehet megvalósítani mindezt úgy, hogy közben nem zökkentem ki a nézőt. Már több változatot írtam, de még gondolkodom, miként lehetne különböző hangsúlyokkal hatni a néző különböző érzékszerveire. Mást adnánk át a dialógokkal és a látvánnyal.

Elkülönülne a verbális és a nonverbális sík?

Igen, de nem egy időben. Az eredeti elképzelésem az volt, hogy a látottak sokszor ellentétben állnak vagy éppen árnyalják az elhangzottakat, méghozzá úgy, hogy mindezek párhuzamosan történnek. Ám az első változatot – többek közt Székely Csaba javaslatára – átírtam, mert jobbnak tűnt, ha a dialóg és a látvány nem egyszerre, hanem felváltva fut. Aronson A társas lény című kötetének megjelenése óta tudjuk, mennyivel kifejezőbb, nyíltabb lehet a nonverbális kommunikáció, sokkal több dolgot lehet belőle dekódolni. Nem vagyok biztos benne, hogy ennek legjobb tere a színpad, de azt sejtem, ha mégis sikerül, akkor nagyot szólhat. A másik valóságának megélését és ezzel a saját valóságunk átértékelését szeretném megmutatni a történet által.