Szovjet fegyverek tüzében vállalt vértanúságot Apor Vilmos
2022. december 4. 10:40 Szuly Rita
Az áldozathozatal kérdése mindig mélyen foglalkoztatta, azonban azt nem csupán lelkipásztori szolgálatára értette, hanem a szó legszorosabb értelmében is. Nyíltan beszélt róla, tudatosan készült rá. S a mellette lévők beszámolói szerint Vilmos püspök a halálos ágyán azzal a bizonyossággal várta az elkövetkezőket, hogy Isten meghallgatta az imáit, és elfogadta az ő áldozatát.
Korábban
Báró altorjai Apor Gábor és gróf erdődi Pálffy Fidélia harmadik gyermekeként született 1892. február 29-én Segesváron. Édesapja váratlan halála után az ekkor már Bécsben élő család fenntartása az édesanyjára hárult, aki gyermekeit mélyen vallásos légkörben nevelte.
Gimnáziumi tanulmányait a jezsuita rend iskoláiban végezte Kalksburgban, majd Kalocsán, ahol megerősödött benne a papi hivatás iránti elköteleződés. Ezért a Győri Egyházmegye szemináriumába jelentkezett, ahonnan nagybátyja, Széchényi Miklós püspök az innsbrucki egyetemre küldte.
A teológiai diploma megszerzését követően, 1915. augusztus 24-én Nagyváradon szentelték pappá. Működését Gyulán kezdte meg segédlelkészként, majd ugyanitt közel negyedszázados plébánosi szolgálata alatt a városban ínségkonyhát működtetett, közösségeket hozott létre, látogatta a fogvatartottakat, segítette a szegényeket és a betegeket, templomot újított föl, és katolikus lapot alapított.
A teljes cikk a Múlt-kor történelmi magazin 2022. téli számában olvasható.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles 08:20
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek tegnap
- Az ideológiai viták mellett szórakozásra is szakított időt Capri szigetén Lenin tegnap
- Saját korában több összeesküvés-elmélet is keringett Napóleon haláláról tegnap
- Hiába okozott negyvenféle betegséget, a kor divathölgyei ragaszkodtak a fűzőhöz tegnap
- Magyar viseletet öltött Mária Terézia a Szent István-rend első adományozásakor tegnap
- A lettek döntő többsége a függetlenségre szavazott 1991-ben 2024.05.04.