Amikor az IRA 38 tagja szökött meg Európa legszigorúbban őrzött börtönéből
2022. január 14. 18:41 Múlt-kor
Korábban
Menekülés Írországba
Néhány szökevény autókat vett el civilektől, mások gyalog folytatták a menekülést. Nagyszabású hajtóvadászat indult a rendőrség és a katonaság részvételével, amiben tizenkilenc szökevényt egy napon belül elfogtak.
A legtöbben pillanatnyi szabadságuk után visszakerültek saját, jól ismert cellájukba a hetes blokkban.
A szökésben maradtak csűrökben és védett házakban húzták meg magukat, amíg az IRA megszervezte Írországba távozásukat.
Innen többen új személyazonossággal az USA-ba távoztak, mások azonban visszatértek félkatonai szerepükhöz. Hárman az IRA különböző műveletiben vesztették életüket, Kellyt és McFarlane-t pedig 1986-ban letartóztatták Hollandiában, és más Írországból és az USA-ból kiadott szökevényekkel együtt visszavitték a Maze börtönbe.
A szökés a Maze-ből sokat javított az IRA morálján, de a börtön őrein súlyos testi és lelki sebeket hagyott. Ferris halála, Adams lelövése és a három leszúrt őr mellett (akik túlélték az esetet) a rabok összevertek tizenhárom további őrt; a börtönszemélyzet 42 tagjánál alakultak ki pszichés rendellenességek.
Az 1998-as nagypénteki egyezmény után, amely több száz fogoly idő előtti szabadon bocsátását eredményezte (és amelynek létrejöttében Kelly vezető szerepet vállalt), a Maze 2000-ben bezárt, és 2006-ban megkezdték a börtönblokkok lerombolását.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád 19:05
- Még a hóhér sem bírta a király elleni merénylő vallatásának látványát 18:05
- Egyre súlyosbodó betegsége ellenére haláláig alkotott Alphonse Daudet 16:05
- A Városliget arculatához is hozzájárult az ezeréves Magyarország megünneplése 15:05
- Főleg regényeket írt, a köztudat mégis egy musicalhez köti Sólem Áléchem nevét 14:20
- A magyar kultúrával ismerkedhettek a washingtoni magyar nagykövetség rendezvényére érkezők 11:20
- A gyilkossági kísérlet után nem sokkal megbocsátott merénylőjének II. János Pál pápa 08:20
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya tegnap