Amerika választ: amikor csak néhány szavazat döntött
2016. november 8. 08:25
Korábban
Cleveland-Harrison, 1888
1888-ban a regnáló demokrata elnök, Grover Cleveland nézett farkasszemet a republikánusok által indított jelölttel, Benjamin Harrisonnal. A tét nagy volt, hiszen a választás kimenetele az ún. tarifa-politika irányvonalát is meghatározta. Annak ellenére, hogy csak Harrison kampányolt, Cleveland 95 ezer szavazatot (ez az összes voks 0,1 százaléka) rávert jobboldali ellenfelére.
A szavazatok végső összeszámlálása azonban más képet mutatott. Harrison az elektori szavazatoknál 65 vokssal gyűjtött többet, mint Clevelend, akit ráadásul szűkebb pátriájában is megvert. Négy jelölt lett elnök egyébként a választói szavazatok többségének megszerzése nélkül az Egyesült Államok történetében: John Quincy Adams 1824-ben (ellenfele Andrew Jackson volt), Rutherford B. Hayes, aki 1876-ban diadalmaskodott (a szenvedő fél Samuel J. Tilden), illetve a már említett George W. Bush mellett Harrison.
Négy évvel később ismét megmérette magát Cleveland Harrisonnal szemben, de ekkor kétség sem férhetett győzelméhez: a választói és az elektori szavazásban is nagy többséggel győzött Harrison előtt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége 18:05
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint 17:05
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához 16:05
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege 15:05
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap