Állandó harcot jelent az idő ellen az Akropolisz védelme
2022. február 27. 15:52 Múlt-kor
Korábban
Az ellenségek: a turista meg a rozsda
Miután az európaiak elveszítették Athént, az Akropoliszról alkotott képük csak a klasszikus ókori művekben található leírásokra korlátozódott. Ez azonban a 18. századtól kezdve változni kezdett, az angol arisztokraták körében például divattá vált végigjárni az ismert ókori helyszíneket, és onnan „emléket” hozni magukkal.
Ebben az időszakban ezért jelentős mennyiségű kőanyagot vittek el az Akropoliszról. Ugyanakkor ezzel párhuzamosan már a 18. században elkezdték felmérni a romokat, ekkor készültek el az első képek is a helyszínről, ami megkönnyítette a későbbi rekonstrukciókat.
Amikor Görögország független lett, az Akropolisz kapcsán az a koncepció győzedelmeskedett, amely nem királyi palotát, hanem múzeumot álmodott a tetejére. A cél az volt, hogy a periklészi aranykort rekonstruálják, ám ehhez először is nagy felületen elvégzett régészeti ásatásokra volt szükség.
Ezt Panagiotis Kavvadias és Georg Kawerau vezetésével végezték el, akik a szikláig leástak, „megszabadítva” az Akropolisz épületeit a keresztény és a török korszak emlékeitől is. A máig meghatározó látkép, a Parthenonnal, az Erekhteionnal, a Propülaiával és a Niké-templommal ekkor alakult ki, ám ez egyúttal azt is jelentette, hogy a periklészi korszakon kívül eső emlékek nagymértékű pusztulásnak lettek kitéve.
A feltárások és a később történt felújítások a korszak tudományos követelményeinek megfeleltek, ám a modern műemlékvédelem szempontjainak már nem. Ez különösen vonatkozik arra az időszakra, amikor 1921 és 1933 között Nikolaos Balanos mérnök volt az Akropolisz megújulásáért felelős program vezetője.
A különböző kőtömböket összefogó bronzkapcsokat például acélkapcsokkal pótolták és Portland cementet használtak habarcsként. Ezek az anyagok azonban egy idő után elkezdtek pusztulni és rozsdásodni, ezzel együtt pedig azok az ókori emlékek is, amelyekhez hozzáépítették őket.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
16. Reformáció és katolikus megújulás
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Színlelt emberrablás mentette meg Luther életét a birodalmi átok kimondása után
- A leves, amely megállított egy háborút
- Saját pénzén, pápai elismerés nélkül alapította meg egyetemét Pázmány Péter
- A kapitalizmus fejlődéséhez is hozzájárultak Kálvin János tanai
- Luther Mártont majdnem agyonütötte egy villám, megfogadta, ha túléli, szerzetesnek áll
- Eleinte nem akart egyházszakadást, később már Antikrisztusnak nevezte a pápát Luther
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Angyalok vagy egy trágyadomb miatt élhették túl a zuhanást a prágai defenesztráció áldozatai?
- Csak híveket akartak toborozni az egyházak a boszorkányüldözéssel?
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.