2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Ágyban, párnák közt halt meg A keresztapa alakját ihlető Frank Costello

2019. november 14. 17:59 Múlt-kor

Békéből felfordulás

Costello virágzó uralma kitartott egészen a második világháború utáni évekig. A háború azonban változásokat idézett elő: Lanskyn keresztül a börtönben ülő Luciano kapcsolatait felhasználva segített az amerikai kémelhárításnak, amiért 1946-ban szabadon bocsátották azzal a feltétellel, hogy elhagyja az országot – Luciano egészen 1962-es haláláig Nápoly környékén élt, alapos rendőri megfigyelés alatt.

A háború az Olaszországban önkéntes száműzetésben élő Genovese számára is változást hozott: az addig magát a Mussolini-rendszer feltétlen hívének mutató maffiózó a szövetséges csapatok bevonulásával egyszerre az amerikai katonai hírszerzés segítségére sietett, ahol nem tudtak múltjáról, így elfogadták szolgálatait.

1944-ben egy korábbi maffiatag, Jerry Rupolo lebuktatta Genovesét azzal az 1934-ben elkövetett gyilkossággal kapcsolatban, amely miatt korábban jobbnak látta Olaszországba költözni.

Genovesét letartóztatták és az Egyesült Államokba vitték, azonban a lehetséges tanúk közül többen hirtelen rejtélyes gyilkosságok áldozatává váltak, így Rupolón kívül nem volt kire támaszkodnia a vádnak: Genovese szabad ember volt, immár ismét New Yorkban.

Az erőszakos átrendeződést megelőzendő, Lansky összehívta a Bizottságot 1946 decemberében. Az olasz–amerikai maffiacsaládok vezetői – hogy az Egyesült Államokból kitiltott Luciano is jelen lehessen – Kubában, a havannai Hotel Nacionalban szálltak meg egy héten át. A gyűlés hivatalos ürügye Frank Sinatra havannai koncertje volt.

A konferencián újra megerősítésre került az egyszemélyi „capo dei capi” általi vezetés elutasítása, Luciano pedig egyértelműen tudtára adta Genovesének, hogy a Luciano-család nem szándékozik visszahelyezni őt korábbi pozíciójába, és meg kell elégednie a szervezetben betöltött alacsonyabb beosztással.

A havannai konferencia egy másik fontos tényre is fényt derített: míg Luciano (és Genovese) egyáltalán nem zárkóztak el a narkotikumokkal – ekkoriban elsősorban heroinnal – való kereskedelemtől, Costello teljességgel elutasította azt.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Kép forrása: notrecinema.comCostello bekötözött fejjel, véres ruhában a merényletkísérlet után (kép forrása: dailytelegraph.com.au)Costello egy fiatalkori rendőrségi fényképe (kép forrása: nationalcrimesyndicate.com)Charles „Lucky” Luciano (kép forrása: thefamousbirthdays.com)Costello barátjával, Walter Winchellel 1951-ben, egy héttel a szenátusi meghallgatás után (kép forrása: nationalcrimesyndicate.com)Közeli szövetségese, Joe Adonis figyeli Frank Costello kezeit a televízióban a meghallgatás idején (kép forrása: Pinterest)Luciano 1948-ban (kép forrása: theconversation.com)A merénylő, Vincent Gigante bilincsben 1957-ben (kép forrása: Wikimedia Commons)Vito Genovese 1959 körül (kép forrása: Wikimedia Commons)Kép forrása: themobmuseum.org
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár