Afrikai hercegeknek maszkírozva alázták meg a brit haditengerészetet Virginia Woolf és társai
2017. szeptember 5. 08:29
Korábban
Vörös szőnyeg és egy bizarr verekedés
A haditengerészetnél nem aprózták el a külsőségeket: szó szerint vörös szőnyeget terítettek le a delegáció elé, és kordonnal akadályozták meg, hogy közönséges járókelők közel férkőzhessenek a hercegekhez. A haditengerészet karmestere sajnos nem találta meg az abesszín nemzeti himnuszt (mivel az nem létezett), ezért Zanzibár himnuszát, a „Mungu ibariki Afrikát” játszotta le helyette. A „herceg” ennek hallatán állítólag csak annyit jegyzett meg: „Bunga bunga!”, kifejezve ezzel csodálkozását, amelyet kísérete tagjaival együtt szintén megtett, amikor meglátta a hajón az elektromos világítást. A „fordító”, Cole egy korabeli leveléből tudjuk, hogy a tisztek előtt „vidám vadembereknek” nevezte az abesszínenet, és ravasz módon „bevallotta”, hogy még ő sem sokat ért abból, amit a vendégek hablatyolnak.
A tréfa résztvevői a nyelvet, amelyet beszéltek, a vonaton alkották meg egy tanulj-magad szuahéli nyelvkönyv segítségével. Ez annyira jól sikerült, hogy a brit újságok abesszínül „folyékonyan beszélő” tolmácsokról írtak – holott abesszín nyelv nem létezik. Azokat tehát, akik kevés ismerettel rendelkeztek Afrikáról, meggyőzte a trükk. A külföldi látogatóknak öltözött mókamesterek végül szinte már maguk is elhitték, hogy abesszínek. 45 percen át élvezték a brit haditengerészet vendégszeretetét, majd miután egy fotót is készítettek róluk, elégedetten távozhattak a hajóról.
Talán maga Cole adta ki az információt, talán más, mindenesetre nemsokára kiderült, hogy egy remekül kivitelezett átverésről volt szó. A Daily Mirror ugyanis a fotóval együtt nyilvánosságra hozta a tréfát. A haditengerészet tisztjei úgy érezték, megalázták őket, és az elkövetők letartóztatását követelték. Ebből végül nem lett semmi, de a briteket megosztotta az ügy. Még az újságírók is két táborra szakadtak aszerint, hogy jót szórakoztak az eseten vagy skandalumnak bélyegezték azt. A Penny Illustrated Paper újságírója a lap 1910. február 19-i számában például kifejtette, „az ügy túl komoly ahhoz, hogy a hatóságok figyelmen kívül hagyják”.
Két tengerésztiszt végül az önbíráskodás eszközéhez nyúlt, és Cole otthonában akarták kiküszöbölni a haditengerészet becsületén ejtett csorbát. Azt tervezték, hogy botok segítségével megverik, ám Cole épp betegeskedett, így végül egy különös egyezségre jutottak vele. A tisztek egy elhagyatott utcán hat botütést mértek a banda vezetőjének ülepére, aki azonban csak amiatt ment bele a szertartásba, mert a tisztek megígérték, ő is visszaadhatja nekik a hat ütést. Így is történt.
A haditengerészet számára igazi megszégyenülést jelentett az ügy, amelyről három hónapon át a világsajtó is cikkezett. A „Bunga bunga” kifejezés valóságos szállóigévé vált. Félő volt, a tény, hogy ilyen könnyedén átverték őket, megtépázza félelmetes hírnevüket. Bor Woolf és társai akciójában, amellett, hogy elsősorban egyszerű tréfának szánták, kétségkívül megvolt a pacifista, valamint a tekitélytisztelet és pompa kigúnyolására irányuló elem, a haditengerészet tekintélye megtépázásának szándéka, sokan elfeledkeznek annak rasszista vonásairól. Maga a „Bunga bunga”, valamint az abesszínek arcára a villanyvilágítás hatására kiülő meglepetés is erre enged következtetni, de azt is tudjuk, hogy Woolf (akiről egyébként a lapokban tévesen állították, hogy prostituált) milyen lesújtó véleménnyel volt azokról az afrikaiakról, akiket európai ruhában látott az utcán. A századelő egyik legismertebb átverését manapság kevésbé fogadnák megértően a lapok.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
27. Az első világháború és következményei
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Utazás a frontra, spanyolnátha, leleplezett viszony: mozgalmas év volt Franklin Roosevelt számára 1918
- A gránát még célt tévesztett, a lövések halálosan megsebesítették a főhercegi párt Szarajevóban
- Amikor megkondultak a harangok: 101 éves a trianoni békeszerződés
- Az első világháború harcainak valóságos időkapszulája került elő az olasz Alpokban
- Románia hadba lépését késleltette, Olaszországét azonban már nem tudta megakadályozni a gorlicei áttörés
- Háború, spanyolnátha, leleplezett viszony – sok fordulatot hozott Franklin Roosevelt életébe az 1918-as év
- Bár ebben reménykedett, Fritz Haber vegyi fegyverei nem tudták eldönteni az I. világháborút
- Az I. világháborús francia sisakok nagyobb védelmet nyújtottak, mint a mai amerikaiak
- Sártenger, életveszély és felelősség – az első világháború futárai
- A kémiában és a hadászatban egyaránt tehetségesnek bizonyult Görgei Artúr 09:50
- Még éjszaka sem hagytak fel az támadásokkal a Budát ostromló magyar csapatok 08:20
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill tegnap
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők tegnap
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot tegnap
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője tegnap
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác tegnap
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját tegnap