A végzet asszonya, akinek rekedtes hangja többet ért minden golyónál

Ha zavart akarsz, vess be nőket

Valahol a csendes-óceáni hadszíntéren, a harcok szünetében, meggyötört amerikai tengerészgyalogosok gyűlnek a rádió köré, hogy hazai dallamokkal oldják a háború okozta feszültséget. A rádióban felcsendül egy szomorú dallam, majd egy női hang hallatszik: „Helló Joe. Magányos vagy? Az otthon hagyott kedvesedre gondolsz, hogy vajon hiányzol-e még neki, és hű-e még hozzád? Vagy azon aggódsz, hogy a családod boldogul-e nélküled?” Ezen a ponton az érzelmileg felkavart bakák vélhetőleg kikapcsolták a rádiót – elhallgattatva a Tokyo Rose-t.

A Tokyo Rose és Axis Sally név alatt futó amerikai nők valóban létező személyek voltak, akik a japán és náci propaganda szolgálatában állva, az éteren keresztül próbálták megtörni a távoli országokban állomásozó amerikai tengerészgyalogosok szívét. A hölgyek a szövetségesek veszteségeiről, hűtlen feleségekről, gondokkal küszködő anyákról és az Amerikai Egyesült Államok belső bajairól szóló történetekkel traktálták a katonákat, akik a nyugtalanító híreket korabeli, a harcolók körében kedvelt könnyűzenei körítéssel tálalva kapták meg. A németek és a japánok abban bíztak, hogy honvágyat ébresztenek az amerikai katonákban, megtörhetik harci moráljukat, vagy megingathatják bizalmukat a kormányzatukban.

Ezeket a manipulatív rádióadásokat az amerikai hadügyminisztérium szakértői rögvest a pszichológiai hadviselés kategóriájába sorolták, a sokat látott öreg katonák pedig egyszerűen „moral operation”-nak („MO”-nak), azaz hangulatkeltő tevékenységnek hívták. Ezt a sötét, az érzelmekre ható játékot azonban ketten játszották, és az amerikaiaknak sikerült egy rendkívül hatékony válaszcsapást mérniük az európai hadszíntéren tevékenykedő Axis Sallyre. A csodafegyver nem volt más, mint a nemzetközi filmsztár, Marlene Dietrich, aki a német hadsereg állományát megcélzó propagandaadásokban, Lili Marlene néven mutatkozott be. A pszichológiai hadviselés amerikai gurui megtalálták a Jolly Jokert.

Az amerikai hadügyminisztérium titkos akciókért felelős szervezete az Office of Strategic Services (röviden OSS, a Központi Hírszerző Ügynökség, a CIA elődje) több ok miatt döntött Dietrich mellett. Nemcsak azért, mert lehengerlő szépségű filmcsillag volt, hanem mert német anyanyelve mellett hosszú ideje szívből utálta Adolf Hitlert és az általa képviselt náci ideológiát. Az OSS ezenkívül azt is tudta, hogy a színésznőt egy fenyegetés is motiválja, amelyről Dietrich nem mert a nyilvánosság előtt beszélni.

A végzet asszonya színre lép

A szövetségesek propagandafegyvere, a német katonaszívek megbolygatója, Marie Magdalene Dietrichként született 1901 decemberében, Berlin külvárosában. Apja porosz rendőrtiszt, anyja egy híres gyémántcég jövendőbeli örököse volt. Dietrich és nővére, Elizabeth még kislányok voltak, amikor egy lovasbaleset következtében elvesztették édesapjukat. Évekkel a tragédiát követően, édesanyja nőül ment egy, a német császári hadseregben szolgáló tiszthez, aki az első világháborúban elesett. Az újabb sorscsapás, valamint az 1918-as fegyverszünetet követő német politikai és gazdasági összeomlás miatt az egész család nyomorba süllyedt.

Dietrich soha nem szerette a nevét, túl közönségesnek tartotta. A fiatal tinédzser, akinek a hegedű lett a mindene, Marlene Dietrichként mutatkozott be mindenkinek, és eltökélt szándéka lett, hogy a tehetségét a klasszikus zene terén bontakoztassa ki. Az élet azonban nagy rendező, és nem sokkal a tűzszünet életbe lépését követően a fiatal lány súlyos sérülést szenvedett a bal csuklóján. A hegedűművészi álmok szertefoszlottak, és Marlene, hogy családja túlélje a pénzügyi káoszt, varrónőként kényszerült elhelyezkedni.

A filmgyártás azon kevés tevékenységek közé tartozott, amely a válság sújtotta Németországban az első világháborút követő katasztrofális években indult gyors virágzásnak. A filmszakma 1922-ben fedezte fel Dietrichet, és a találkozás mindkét fél jövőjére nagy hatást gyakorolt. A némafilmek kora volt ez, ahol a színészek hangja nem, sokkal inkább küllemük és fizikális megjelenésük számított. Így minden film „nemzetközi” termék lehetett, a német színészek és filmek pedig rengeteg hívet szereztek Európában és Amerikában egyaránt. A szőke, göndör hajfürtű, érzéki megjelenésű Dietrich a filmvászon ünnepelt szépe lett, és hírneve hamarosan túlnőtte hazája határait.

1924-ben Dietrich nőül ment a segédrendező Rudolf Sieberhez. A szent unió papíron örök ideig, Sieber 1976-ban bekövetkezett haláláig tartott. Dietrich azonban elég tágan értelmezte a házasság intézményét, és nem tartotta szükségét annak, hogy állandóan férje és közös gyermekük, Maria mellett legyen.

Dietrich némafilmes karrierje 1929-ben Josef von Sternberg filmrendezővel történt találkozása után lezárult. Sternberg ugyanis szerepet ajánlott neki egy korai hangosfilmben. A Kék Angyal című darab eredetileg az érett, népszerű és befutott német színész, Emil Janning számára íródott, az érzéki és kegyetlen kabaréénekes táncosnő, Lola Lola szerepét megformáló Dietrich azonban ellopta a show-t a tiszteletbeli tanárt alakító Jannings elől. A történetben szereplő Gonda tanár úr a táncosnő bűvkörébe kerülve otthagyja állását, a köznevetség tárgyává válik, végül belehal a szerelembe és a szégyenbe. A femme fatale és a tisztes polgár tragikus találkozásának ábrázolása akkoriban elég merésznek számított, és valósággal sokkolta a nagyérdeműt.

A filmet és annak rendezőjét, von Sternberget, valamint a Dietrichet és az általa a filmben előadott, fülledt erotikával fűszerezett Falling in Love Again című dalt az amerikai közönség kitörő lelkesedéssel fogadta. A siker kiaknázása végett a rendező és szexi sztárja Hollywoodba utazott, ahol a Paramount stúdió mindkettőjüket leszerződtette. Sternberg nem tétlenkedett: Dietrichhel és a szívtipró Gary Cooperrel rögvest leforgatta a Marokkó című romantikus filmdrámát, amely az 1930-as év sikerfilmje lett. Marlene a filmben egy szabad szellemű fiatal dizőzt alakított, aki a kor szellemét tekintve eléggé megbotránkozató módon, férfiöltözetet, szmokingot viselt, és attól sem riadt vissza, hogy provokatív módon, szájon csókoljon egy másik nőt. A film sikere két dologban manifesztálódott: Dietrichet az alakításáért Oscar-díjra jelölték (ez volt az egyetlen jelölése pályafutása során), illetve még szorosabbra fűzte a két művész munkakapcsolatát.

1. Ha zavart akarsz, vess be nőket
2. Felszáradt könnyek
3. Küzdelem a katonalelkekért

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

12 450 ft 9 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

4. A világgazdaság a 20. században
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek

• Tizenhatszor annyi követ használtak fel az Asszuáni-gáthoz, mint a Kheopsz-piramishoz
• Saját hatalmát és a Szovjetuniót is elsöpörték Gorbacsov reformjai
• Szaddám Huszein 1991-ben úgy gondolta, megnyerte a történelem első élőben közvetített háborúját
• Gyűlölte a Sebhelyesarcú gúnynevet Al Capone
• A niagarai vízerőműhöz is szállított alkatrészeket a Škoda Művek
• A hadiipari korlátozásokból született az ikonikus olasz robogó, a Vespa
• Heves vitát váltott ki Potsdamban a háborús jóvátételek kérdése
• Keserédes „áldásként” formálta át Izlandot a második világháborús megszállás
• Kereskedelmi viszonyait fenntartva maradt semleges Svájc a második világháborúban