2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

A városka, ahol százhúsz évig volt érvényben a szesztilalom

2015. október 1. 13:55 MTI

Több mint 120 éves hagyománynak véget vetve engedélyezték a szeszes italok árusítását egy 25 ezer fős angliai településen, a Bournville nevű birminghami elővárosban, és elsőként egy újságárusnál lehet bort vagy sört vásárolni. 

Az évszázados alkoholtilalom a település alapításának idejére nyúlik vissza. Bournville-t az 1890-es évek elején alapította George Cadbury, a világhírű csokoládémárka atyja a gyárában dolgozó munkások számára. Mivel Cadbury kvéker vallású volt, tartózkodott az alkohol fogyasztásától, és absztinenciára kötelezte munkásait is, így a városkában soha nem is nyílt italbolt.

Az önkormányzat azonban most engedélyezte az újságosbódét működtető Kamal Sharmának, hogy alkoholt is árusítson. Az újságárus reméli, hogy szeszes italok árusításával megmentheti hét éve alapított, jelenleg a túlélésért küszködő üzletét, amelynek forgalmát eddig hasztalan próbálta fellendíteni gyümölcs és zöldség árusításával. Ezeket senki sem kereste, de sokan jelezték neki, hogy szívesen vásárolnának egy doboz sört vagy egy üveg bort.

Az újságárus végül alkoholárusítási engedélyt kért az önkormányzattól, amely azt meg is adta, nagy meglepetésre, mert a hasonló próbálkozásokba korábban mindig beletört a nagy üzletláncok bicskája. Lynda Clinton birminghami tanácsnok elismerte, hogy vannak, akiket aggaszt az antiszociális viselkedés, a bűncselekmények és a garázdaság lehetősége, valamint az, hogy Bournville elveszítheti egyedülálló jellegét, a rendőrség azonban nem emelt kifogást, és a döntést meghozó tanácsülésen a jelenlévő lakosok többsége is tilalom feloldása mellett szavazott. Rob Sealey, a helyi városi tanács tagja mindazonáltal katasztrofálisnak nevezte a döntést, amely szerinte "szembemegy 120 év történelmével".

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár