2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

A történelem 9 botrányhősnője, aki megváltoztatta maga körül a társadalmat

2018. június 25. 16:13 Múlt-kor

Wallis Simpson

Igen kevés nő mondhatja el magáról, hogy egy uralkodó lemondott érte trónjáról – Wallis Simpson közéjük tartozik. A gazdag előkelőségként ismertté váló amerikai nő 1896-ban született, az 1930-as évek közepére azonban már két váláson is túl volt. 1936-ban VIII. Eduárd brit király kívánta feleségül venni, a tervezett frigy azonban botrányos válságot idézett elő a szigetországban: az anglikán egyház törvényei tiltották, hogy az uralkodó házastársa olyan elvált nő legyen, akinek van élő exférje. Ennek ellenére Eduárd kitartott döntése mellett, és visszautasított minden kritikát, amely „helytelen” házasságukat érte.

Eduárd végül inkább lemondott az uralkodásról, hogy feleségül vehesse Simpsont – öccse, Albert követte a trónon, VI. György néven. Az újdonsült házasok Windsor hercege és hercegnője titulussal éltek tovább. Simpsont az amerikai Time magazin 1936-ban „Az év nőjévé” választotta, amire korábban nem volt példa – a kiadvány korábban kizárólag férfiakat választott „Az év emberévé”.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár