2022. tél: A szeretet mártírjai
ITT vásárolhatsz termékeinkből

A törvényekben, a tudományban és az építészetben is maradandót alkottak az ókori Babilon lakói

2021. november 28. 15:39 Múlt-kor

„Nabukodonozor fia, Szaddám által építtetett Irak dicsőségére” – véste a nagy babiloni uralkodó, II. Nabú-kudurri-uszur lakóhelyének romjain az 1980-as években épült palota tégláira az iraki diktátor, Szaddám Huszein. A véreskezű zsarnok egy olyan birodalom örökösének tekintette magát, amely nem a szomszédos népek leigázása révén szerzett magának hírnevet, sokkal inkább kulturális és tudományos teljesítményével, amely a közel-keleti népek mellett a görög és római kultúrára, és így közvetve a mai nyugati civilizációra is óriási hatást gyakorolt.

Isten kapuja

Babilon nevének legkorábbi formája a Babil volt; az akkád népetimológia később ezt alakította át a Bab-ilim („isten kapuja”) névalakká, amelyből a görög Babülon szó származik. Egyes szakértők szerint a település már a Kr. e. 4. évezredben is lakott volt, de a város először csak a Kr. e. 3. évezred elején bukkan fel a forrásokban.

Bár a Babilon köré épült birodalom területi kiterjedése folyamatosan változott az évszázadok során, a Babilónia megnevezés az ókorban végig a mai Irak déli részének a Bagdadtól a Perzsa-öbölig terjedő, a Tigris és az Eufrátesz által közrefogott sík vidéket jelentette.

Babilon a Kr. e. 3. évezred végén az Uri Birodalom, majd az Íszíni Királyság irányítása alatt állt, de a Kr. e. 20. század végétől a régi dinasztiák helyét a Mezopotámiába beözönlő, a sémi nyelvű nomád amorita törzsek által alapított kis királyságok vették át. Kr. e. 1894-ben Babilon élére is egy amorita dinasztia került, amely rendkívüli módon meghatározta a város történetének további alakulását.

A dinasztia hatodik királya, a Kr. e. 1792 és 1750 között uralkodó Hammurapi Babilont a mezopotámiai középhatalmak sorából a térség vezető hatalmává emelte. Uralkodásának kezdeti időszakáról keveset tudunk. Ezekről az évekről elsősorban az évelnevezésekből következtethetünk: az óbabiloni időszakban (kb. Kr. e. 2000 – Kr. e. 1595) ugyanis az egyes éveket az előző esztendő egy meghatározó eseményéről nevezték el.

A királyi kancellária által kitalált évnevek propagandaeszközként is remekül megállták a helyüket. Jó példa erre Hammurapi uralkodásának 9. éve, amely „A Hammurapi bősége-csatorna” nevet kapta. Mivel az esőzések önmagukban nem biztosították volna a földek vízigényét, Babilóniában égető szükség volt a csatornákra. Ezekben tárolták a folyók áradásakor összegyűjtött vizet, amellyel később megöntözték a földeket. Nem csoda, ha az uralkodók büszkén adtak hírt a csatornaépítésekről.

Ez azonban csak akkor fordulhatott elő, ha az adott évben elmaradtak a katonai sikerek, amelyek az évnevek elnevezése kapcsán minden esetben elsőbbséget élveztek. A Hammurapi-éra első évtizedeinek évnevei nem tudósítanak hódításokról, uralkodásának 29. évétől azonban minden megváltozott.

Az uralkodó először legyőzte a királyságába betörő Elámot és szövetségeseit, majd egy évvel később bevette korábbi szövetségese, Larsza városát. A megerősödött Babilon Kr. e. 1761-ben a hosszú ideig szintén partnerként kezelt Márit, Zimrí-Lim királyságának fővárosát is lerohanta, majd két évvel később az egész várost lerombolta. A pusztítás áldozata lett többek között Zimrí-Lim király lenyűgöző palotája is.

Hammurapi uralkodása második felében egész Mezopotámiát uralma alá hajtotta. Megerősítette a központi hatalmat, egységesítette birodalma jogrendjét, és hatékony közigazgatási szervezetet hozott létre. Törvényoszlopa az ókori történelem egyik legjelentősebb jogi gyűjteménye. Népszerűségére jellemző, hogy a babiloni szülők néha még gyermekük névválasztásánál is gondoltak a nagy királyra: így születhetett meg a „Hammurapi, az én istenem”, valamint a „Hammurapi, a segítőm” név.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2022. tél: A szeretet mártírjai
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár