2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

A testi fenyítés volt Viktória királynő és Albert herceg fő gyermeknevelési módszere

2018. május 23. 16:21 Múlt-kor

A mintacsalád

A királyi pár nekilátott működésbe hozni családról szóló tervüket. Fontos volt, hogy a külvilág lássa is őket eközben. A tömegkommunikáció megszületésével Albert felismerte a szükségét annak, hogy a nagyközönség megértse, milyen cél felé törekszenek. A Hannoveri-dinasztia alatt a monarchia hiteltelenné vált, az udvart szétszakította az ellenségeskedés és a botrányok. Viktóriát és Albertet ezzel szemben számtalan festmény és fénykép harmóniát árasztó családi portrékon örökítette meg. Ma ezek nagyszerű emlékei a királyi család alakulásának, még ha nem is feltétlenül igazak. A nagy nyilvánosság jól működött, ahogy Viktória is konstatálta: „Azt mondják, egyetlen uralkodót sem szerettek soha ennyire, mint engem (merem állítani), és ez köszönhető boldog családi otthonunknak és a jó példának, melyet mutat.”

A kor tipikus szerepeit megfordítva Viktória az uralkodói teendőknek szentelte ideje nagy részét, míg Albert vállalta át a gyermekek neveltetésének felelősségét. Új típusú apa volt, aki megelőzte korát a gyermekneveléshez való közvetlen hozzáállásával. Első gyermekével, Vickyvel való kapcsolata a kezdetektől fogva jó volt. Egyik nevelője, Lady Lyttleton visszaemlékezett kettejük játékára: „Albert dobálta és hancúrozott vele, [Vicky] emiatt nevetett, sikongatott és erőteljesen rugdalt.”

Viktória ehhez képest lényegesen visszafogottabb és óvatosabb volt. Nézte csupán, ahogy Albert átvette a gyermekek fejlődésének minden aspektusa felett az irányítást. Albert eleinte kielégítőnek és izgalmasnak találta e feladatot, amely alátámasztotta azt a magáról alkotott képét, miszerint az emberi viselkedés szakértője: „Bizonyosan nagy bája van, illetve rendkívül érdekes is, figyelni az érzések és képességek kialakulását a kisgyermekben” – jegyezte meg egyszer.

A taníttatás

Albert egy intenzív német edukáció terméke volt, amelynek során voltaképpen mindentudóvá képezték. Ugyanezt várta el gyermekeitől, és még ennél is többet. Rendkívül kemény taníttatási programot állított össze, amely az ideális herceget vagy hercegnőt volt hivatott létrehozni. A terv nemigen vette számításba, mi várható el egy átlagos emberi elmétől. Tanácsadója, Stockmar báró szerint a program bármely gyermekben „agylázt” okozhatott volna.

A terv végrehajtása csecsemőkorban kezdődött, a fegyelem bevezetésével. „A fő célok itt” – mondta a herceg, „fizikai fejlődésük, illetve maga a nevelés, a fegyelemre tanítás”. A nevelés középpontjában a testi fenyítés állt. A gyermekek gyakran kaptak „valódi verés általi büntetést”, ha rossz fát tettek a tűzre, és maga Albert csapott rá ujjaikra a zongoraleckék alkalmával, ha rossz hangot játszottak.

Taníttatás folyt továbbá az etikett témájában, aztán ahogy nagyobbak lettek a gyermekek, Európa udvarainak nyelvein, főként németül és franciául. Emellett tanultak latint, földrajzot, matematikát és természettudományt. Ez a rendszer még a legtehetségesebb gyermek számára is kemény lett volna, de a többnyire átlagos hercegek és hercegnők számára maga volt a purgatórium. Vicky, a legidősebb gyermek nagy szerencséjére rendkívül okos volt, így taníttatása jó kezdetet vett. Francia leckéit mindössze 18 hónaposan kezdte, hamarosan pedig már latinul is beszélt és Shakespeare-t olvasott. Szülei származásának köszönhetően németül is folyékonyan beszélt.

A királynő teljes mellszélességgel támogatta férje tervét. Magasztalta őt a gyermekek előtt: „Egyikőtök sem lehet soha eléggé büszke arra, hogy ilyen apa gyermeke, akinek nincs párja az egész világon.” Ebből következett természetesen, hogy azt várta, gyermekeiből (különösen a fiúkból) az általa oly hőn imádott férfi kis másolatai legyenek. Imádkozott, hogy Bertie felnőttként majd „hasonlít angyali apjára minden, minden vonatkozásban, testben és elmében is.” Az élet azonban úgy hozta, hogy a trónörökös csaknem minden tekintetben apja szöges ellentéte lett. Szülei úgy gondolták, tiszta lap volt, amelyre a maguk tökéletes kis Albertjét rajzolhatják – ebben súlyosan tévedtek.

Bertie már egészen kis korától nem volt hajlandó beleilleszkedni apja taníttatási tervébe. Nem sikerült belőle reneszánsz herceget formálni: hiába tömték tényekkel és elméletekkel a fejét, nehéznek találta a tanulást, és nem tudott koncentrálni. A nehézkesen fejlődő ifjú hercegre nehezedő nyomás negatív reakciót váltott ki. Tanítója, Frederick Gibbs emlékezett a gyakori tanulószobai hisztériákra, amelyeket a walesi herceg a matematikaórákon produkált: „szenvedélyessé vált, a ceruzát a szoba másik végébe hajította, felrúgta a széket, és aligha volt képes belemélyülni a munkába.”

Albert terve a világ legnagyobb birodalma trónjának örököse számára teljes kudarcot vallott. A vágyott mindentudó helyett fiából fajankó lett. Viktória panaszkodott „rendszeres semmittevése, lustasága – semmivel sem való törődése” miatt. Az aggódó szülők frenológushoz fordultak, az áltudományok korabeli divatjának egyik képviselőjéhez, aki a fej formájából tett megállapításokat az illető agyát illetően. Diagnózisa alátámasztott mindent, amitől féltek: „az agy gyenge minősége nagyon ingerlékennyé fogja tenni a herceget (…) az intellektuális szervek csupán mérsékelten jól fejlettek. Az eredmény erős akarat lesz, időnként önfejűség is.”

Nem a walesi herceg volt az egyetlen a kilenc gyermek közül, aki nem volt hajlandó követni Albert tervét a tökéletes királyi fejlődésre. Ahogy felnőttek, mind egyre inkább elkezdték az egyéni emberi természet jegyeit és sajátosságait mutatni. Albert ettől megzavarodott és aggódni kezdett. Végül arra jutott, gyermekei a Stuart örökségüktől szenvednek – bizonyára nem örökölhették az ő hercegi véréből törékenységüket és gyengeségeiket! De a tervvel haladni kellett tovább.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Viktória és családja 1848-ban, Frederick Winterhalter festményeViktória és AlbertViktória és Albert mind a kilenc gyermekükkel, 1861.Albert Eduárd walesi herceg és Dániai Alexandra hercegnő esküvője 1863. március 10-én,  William Powell Frith festményeAlbert Eduárd walesi herceg 1859-ben, Sir John Watson Gordon festményeViktória négyéves korában, Stephen Poyntz Denning festményeAlbert herceg temetése, 1863. december 23.
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár