A színfalak mögé nyertek bepillantást a forradalom külföldi tudósítói

Nyugati újságírók a vasfüggöny mögött

A negyvenes évek végétől, ahogy a sztálinista rendszer megszilárdultával a nyugati hírszervek tudósítóit sorra kiutasították Magyarországról, a nekik dolgozó magyarok munkáját lehetetlenné tették, néhányukat pedig bebörtönözték. Idővel a nyugati lapoknak és hírügynökségeknek nem voltak állandó budapesti tudósítói.

Ez alól egy házaspár képezett kivételt: Marton Endre és Ilona, akik az Associated Press (AP), illetve az United Press International (UPI) amerikai hírügynökségeknek tudósítottak. A korabeli rendszer logikátlanságának tűnik, hogy miközben az országban tombolt a kémhisztéria, ők végig viszonylag háborítatlanul dolgozhattak Magyarországon, és „csak” az enyhülés után, 1955-ben tartóztatták le őket kémkedés vádjával.

A nyugati hírszervek jobbára csak a Marton házaspáron keresztül juthattak Magyarországról érkező friss tudósításokhoz. Független újságírókként az AP-n és UPI-n keresztül gyakorlatilag az összes nyugati ügynökséget ellátták hírekkel. 

A keleti tömb országaira specializálódott külpolitikai újságírók zöme, kiszorulva a népi demokráciákból, Bécsből próbált tájékozódni a vasfüggöny mögött zajló eseményekről. Számukra alapvető fontosságú volt, hogy írásaik hitelessé tétele érdekében időnként ellátogassanak a kommunista országokba, köztük Magyarországra is.

Az ilyen beutazásokat különféle bürokratikus akadályokkal nehezítették, és csak ritkán engedélyezték. Az a szerencsés újságíró sem utazhatott kedve szerint, akinek sikerült vízumot szereznie. Itt töltött idejét a vendéglátók körültekintően megszervezték és szigorúan kontrollálták, így kevés valódi tapasztalatot szerezhetett a rendszerrel kapcsolatban.

A sztálinista évek bizonyos attrakciói mégis megkívánták a külföldi újságírók jelenlétét. Ilyen alkalmak voltak például a nagy kirakatperek, a Sztálin hetvenedik születésnapja alkalmából rendezett ünnepségsorozat vagy az 1954-es magyar-angol labdarúgó mérkőzés. Ezekre azonban gondosan megválogatva hívtak meg egy sor nyugati újságírót, főleg a baloldali vagy kommunista szimpatizánsok, illetve a nyugati kommunista pártok újságjainak tudósítói közül.

1953-ban a Nagy Imre nevéhez fűződő politikai enyhülés felkeltette a lapok figyelmét Magyarország iránt, és a következő években emelkedett a beutazó újságírók száma. Mivel a nyugati hírközlő szerveknek nem voltak a Marton házaspár bebörtönzése után állandó budapesti tudósítói, a hiányt a tudósítók gyakori budapesti látogatása pótolta. Különösen magas volt az újságírók aktivitása az 1956-os évben.

Tudósítók a forradalomban
A külföldi elemzők a forradalom kitörése előtti utolsó pillanatokig a lengyel eseményekkel foglalkoztak. A forradalom előtti napon Magyarországról is tucatnyi újságírót küldtek a magyar hírközlő szervek Varsóba. A magyar felkelés így váratlanul érte a sajtót, és az első napokban kevés újságíró tartózkodott Budapesten. A forradalom kitörése után az országba özönlő külpolitikai tudósítók száma napról napra nőtt, és idővel elérte a 150 főt. Az újságírók zöme csak október 27-28. körül, illetve néhány nappal később érkezett Magyarországra. Nagy részük a kapitalista országok sajtóját képviselte, a keleti blokk területéről elsősorban Lengyelország és Jugoszlávia küldött újságírókat. Szuez angol-francia megtámadása után néhány sztártudósítót már az új szenzáció helyére irányítottak, de a többség továbbra is Magyarországon maradt. A november 4-i szovjet invázió miatt azután napokig nem hagyhatták el a háborús övezetnek számító Budapestet, de a harcok elcsendesülésével, november 8. és 11. között a legtöbben elutaztak Magyarországról. A forradalom elbukott, az utcai harcok befejeződtek, a szenzáció véget ért. Néhány újságíró azonban maradt, noha a magyar hatóságok vonakodtak a tartózkodási engedélyüket meghosszabbítani. Az új év első napjaira azonban a Reuters egyetlen tudósítóját leszámítva az utolsó nyugati újságírók is kiszorultak az országból.

Látogatásuk során minden külföldi tudósítót kiemelt személyként kezeltek, minden részletre kiterjedő, előre megszervezett programot készítettek számukra. Kötelező jellegű volt valamely nehézipari beruházás, elsősorban a sztálinvárosi építkezések meglátogatása, de gyakran beletartozott a programba egy balatoni kirándulás és esti kultúrprogramként a Csárdáskirálynő című operett megtekintése. Természetesen a kísérő tolmács és minden interjút adó személy részletes jelentést írt az újságíróval történt beszélgetéséről, a vendégek mozgását is gondosan figyelemmel kísérték.

A nyugatiakkal ellentétben a szovjet tábor vezető újságjainak feltehetően voltak kiküldött budapesti tudósítói, kilétük azonban további kutatást kíván. A TASZSZ szintén foglalkoztatott tudósítót Magyarországon, ők rövid közlemények formájában a forradalom alatt is folyamatosan tudósítottak Budapestről.

1. Nyugati újságírók a vasfüggöny mögött
2. Tudósítás a forradalom forgatagából

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

12 450 ft 9 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

nyár
Múlt-kor magazin 2011

• Az örökség
• Akiknek tényleg a Balaton a Riviéra
• A közös kód
• Budapesti olimpiai álmok: az 1955-ös fiaskó históriája
• A Délvidék megszállása 1941-ben
• Nyugdíjvita a rendszerváltás után, avagy pedikűrollóval a határozatdzsungelben
• A Meidzsi-reform bevezetése a feudális Japánban
• Lengyel középiskola Balatonbogláron a második világháború alatt