A Szabadság-szobrot is kilyukasztotta a német szabotőrök New York-i robbantása
2020. október 21. 11:13 Múlt-kor
Korábban
Forró nyomon
A Black Tom szigeti robbanást követő nyomozás először két éjjeliőrt gyanúsított meg, akik cserépedényekben tüzeket gyújtottak, hogy elzavarják a szúnyogokat. Ám hamar kiderült a vizsgálatokból, hogy az általuk gyújtott tüzek túl messze voltak ahhoz, hogy gondot okozzanak.
Thomas J. Tunney, a New York-i rendőrség felügyelője gondolt először arra, hogy a robbanást nem véletlen baleset, hanem szándékos szabotázs okozta. Tunney szakértője volt a bombáknak, mivel a bombamerényletekben utazó anarchista csoportok után nyomozott a századforduló környékén.
A gyanú egy németre, Franz von Rintelenre terelődött. Von Rintelen 1915-ben érkezett az Egyesült Államokba, hamis svájci útlevéllel, álnéven. Tevékenységének a középpontjában a szabotázsakciók álltak. Ezeket általában időzített bombák segítségével, a britekkel szembenálló ír dokkmunkások köréből toborozva érte el. De munkásszervezetet is alapított, hogy sztrájkokkal és munkalassításokkal késleltesse az antantnak behajózni szánt amerikai segítséget.
Rintelen bőséges pénzt hozott magával, amellyel igyekezett minél több embert megnyerni magának. Valószínűleg így került a látókörébe Michael Kristoff, egy szlovák bevándorló, aki Bayonne-ban, New Jersey államban élt, és 1916 júliusától a Black Tom sziget hadianyag-raktáraiban dolgozott.
A nyomozók látókörébe Kristoff úgy került be, hogy idős szállásadója beszámolt nekik arról, hogy a robbanás reggelén a férfi zavartan viselkedett, és magában motyogva azt kérdezgette, hogy „mit tettem?”.
Azt is megtudták a férfiról, hogy olykor éjjel, piszkos kézzel és ruhában tért haza, üzemanyagbűzt árasztva. 1916 augusztusában a hatóságok letartóztatták Kristoffot, és hamar megdöntötték az alibijét. Ezt látva a férfi megtört, és beszámolt egy széles, német ügynökökből álló hálózatról, amelyet New Yorkból irányítottak és fizettek. A vallomás ellenére a hatóságoknak el kellett engedniük, mivel nem sikerült közvetlen bizonyítékot szerezni Kristoff ellen.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
2. világháború
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához
- Visszakerült Kolozsborsára a budapesti raktárépületből előkerült görögkatolikus harang
- Számos alkalommal sebesült meg, de imádta a csatazajt Sir Adrian Carton de Wiart
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap