A rendszerváltoztatás belülről

2019. június 19. 12:58 Kónya Imre

Korábban

Kilincs a túloldalon

Közös ellenzéki demonstráció (1989. március 15.)

1989 elején a Független Jogász Fórumot már számon tartják. Nemcsak a a Belügyminisztérium belső elhárítással foglalkozó III/III-as csoportfőnökségén, hanem ellenzéki körökben is. Ezért kapunk meghívást a március 15-ei közös ellenzéki rendezvényeket előkészítő megbeszélésekre, amelyeket öt szervezet, az MDF, az SZDSZ, a Bajcsy Zsilinszky Baráti Társaság, a Kisgazdapárt és a Fidesz hívott össze. Több alkalommal találkozunk a Kisrabló étteremben, ahol megbeszéljük a közös ellenzéki demonstráció minden részletét.

Valamikor február második felében egy vasárnapi napon megegyezünk a tizenkét pont 1989-re aktualizált szövegében. „Mit kíván a Magyar Nemzet?” – ez volt a kérdés 1848-ban. „Szabad, független, demokratikus Magyarországot!” – válaszoljuk meg 1989 februárjában a Kisrabló étteremben. Rendőrállam helyett jogállamot, valódi népképviseletet és többpártrendszert, szabad választásokat, az emberi jogok érvényesülését és bírói függetlenséget, méltányos közteherviselést és a kiváltságok megszüntetését, a szovjet csapatok kivonását Magyarország területéről. Végül követeltük, hogy vessenek véget a történelemhamisításnak, a nemzetnek adják vissza címerét, igazságot ’56-nak, tisztességet a forradalom mártírjainak és nyilvánítsák október 23-át nemzeti ünneppé. Harmincegy ellenzéki szervezet írta alá a rendszerváltozás tizenkét pontját, és egyezett meg március 15. közös ünneplésében. Találkozás ½ 12-kor a Petőfi-szobornál.

Az Erzsébet-híd pesti hídfője és a Duna-korzó zsúfolásig megtelt emberekkel. A hídon egy hatalmas transzparens néz szembe velünk Független Magyarország felirattal. A híd alatt egy másik transzparens: Vissza a lenini úton A déli harangszó után a tömeg elénekli a Himnuszt, majd az MDF-es Filó Sarolta, Vigh Károly a Bajcsy Zsilinszki Baráti Társaság elnöke és az SZDSZ-es Mécs Imre beszél, végül Vitai András szavalja el a Nemzeti dalt – miként édesapja, Sinkovits Imre tette azt 1956. október 23-án.

Ezután a tömeg a Szabadság térre vonul, ahol az ellenzék a nép nevében jelképesen lefoglalja a Magyar Televíziót. Iskolás gyerekek hatalmas ováció közepette feszítik ki a Szabad Magyar Televízió felírással ellátott transzparenst, majd Cserhalmi György, a népszerű fiatal színész felolvassa 1989 tizenkét pontját. A tömeg minden egyes pontot kitörő lelkesedéssel fogadott.

Számomra mégis Csengey Dénes beszéde volt a csúcs. – Szabad március 15-ét – mondta, majd folytatta: – március 16-át, március 17-ét, március 18-át… A taps egyre erősödött, mígnem – úgy huszadika körül – a tömeg lelkesedése elnyomta a szónok hangját.

Felemelő pillanat. Csengey, néhány lépcsőfokkal a sokaság fölé emelkedve, költőhöz illő, szimbolikus szavakkal megfogalmazza a rendszerváltoztató ellenzék legfontosabb követelését: Szabadságot a magyar népnek! Ne csak az ünnepnapokon, hanem minden egyes napon megélhessék az emberek szabadságukat, magyarságukat. A szűnni nem akaró tapsorkán pedig jelzi, hogy a hallgatóság azonosul az ellenzék követelésével. Ott állok a tömegben, és abban a pillanatban meg vagyok róla győződve, hogy a magyar nép nem csupán vágyik a szabadságra, hanem vállalni is fogja a szabadsággal együtt járó felelősséget…

Legalább százezren vagyunk a téren. Körbejár a hír, hogy a Múzeumkertben a hivatalos ünnepségen tíz-tizenötezren, ha voltak. Ruttner Györgyöt, aki a szocdem párt nevében szólalt fel, füttykoncert fogadta, alig tudta elkezdeni a beszédét.

A Kossuth térre és a Bem térre még átmegyek a tömeggel, de az esti fáklyás felvonuláson már nem veszek részt. Hazamegyek, s elkezdem fogalmazni a Független Jogász Fórum felhívását az Ellenzéki Kerekasztal létrehozására.

előző oldal következő oldal 2 / 7