A pusztító spanyolnátha váratlan pozitívuma: hogyan mozdította elő a nők jogait a gyilkos kór Amerikában?
2018. március 5. 15:13
Korábban
Az influenza több nőt hozott a munkaerőpiacra
Az 1918-as járvány elég súlyos volt ahhoz, hogy a gazdaság egyes szektorait teljesen megbénítsa. Új-Angliában a szénszállítmányokat olyan mértékben hátráltatta, hogy a lakosság nem tudta fűteni otthonait, és az emberek a legnagyobb téli hidegben otthonaikban fagytak meg. A déli államokban is súlyosak voltak a következmények: kutatók becslései szerint a járvány kitörése után az arkansasi Little Rock üzletei 40-70 százalékos visszaesést tapasztaltak a forgalomban.
A háború és az influenza által előidézett munkaerőhiány utat nyitott a nőknek a munkaerőpiacra, és korábban soha nem látott számban álltak munkába a háztartáson kívül. A háború befejezte után a dolgozó nők száma 25 százalékkal nagyobb volt, mint a háború előtt, és 1920-ra a nők tették ki az összes munkában álló amerikai lakos 21 százalékát. Habár ezt a növekedést általában a háborúnak szokás tulajdonítani, a nők megnövekedett jelenléte a munkaerőpiacon sokkal kevésbé lett volna hangsúlyos a spanyolnátha nélkül.
A nők elkezdtek a gazdaság olyan szektoraiba is bekerülni, ahol korábban kizárólag férfiak dolgoztak, többnyire a gyáriparban. Még olyan területekre is be tudtak lépni, ahonnan azelőtt kimondottan ki voltak tiltva, mint például a textilipar. Ahogyan elkezdtek korábban férfiak által betöltött munkakörökben dolgozni, a nők elkezdtek a férfiakéval egyenlő fizetést is követelni maguknak. A növekvő gazdasági hatalmuknak köszönhetően elkezdtek egyre határozottabban kiállni különféle nők jogaival kapcsolatos törekvések mellett, többek között a nők szavazati jogának érdekében.
A munkavállalás sok nő számára megteremtette a lehetőséget a társadalmi és anyagi függetlenségre. Vezetői pozíciókat is egyre gyakrabban töltöttek be nők, különösen a ruhaiparban, de a katonai és rendvédelmi erőknél is. 1923-ban letette esküjét az USA első női kormányzója, Nellie Taylor Ross Wyoming államban. Az önálló döntéshozói képesség birtoklása nagyobb társadalmi megbecsültséget hozott a nőknek.
A háború végével és a megnövekedett női munkavállalás mellett a politikusok sem hagyhatták már figyelmen kívül azt az egyre növekvő szerepet, amelyet a nők játszottak az amerikai társadalomban. Még Wilson elnök is amellett érvelt 1918-ban, hogy az amerikai nők részei voltak a háborús erőfeszítésnek és tágabb értelemben a gazdaságnak is, és ezért megilleti őket a szavazati jog.
A munkahelyen kívül a nők egyre inkább szerepet kezdtek vállalni a közösségi döntéshozatalban is. Társadalmi szerepük átalakulása növekedést hozott a női jogok támogatásában. 1919-ben megalakult az Üzleti és Professzionális Női Körök Országos Szövetsége (National Federation of Business and Professional Women’s Clubs). A szervezet fő fókusza a munkaerőpiaci nemi diszkrimináció elleni küzdelem, az egyenlő fizetés garantálása és egy összefoglaló jogegyenlőségi alkotmány-kiegészítés létrehozása voltak.
Az 1918-as globális influenzajárvány elképesztő pusztítást végzett. De az emberi tragédiának egy pozitív hozadéka biztosan volt: felemelkedést hozott a nőknek az amerikai társadalomban és gazdaságban, több szabadságot és függetlenséget adva nekik, valamint nagyobb hangot a politikai arénában.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
klímakutatás
- Egy évszázaddal ezelőtti vulkánkitörés okozhat hamuesőt Alaszkában
- Csigahéjak és cseppkövek mesélnek a Kárpát-medence jégkorszaki klímájáról
- Lényegesen hidegebb volt az utolsó jégkorszak, mint eddig gondoltuk
- Hét fokkal lehetett hidegebb a Föld a legutóbbi jégkorszak során
- Egy alaszkai vulkánkitörés is szerepet játszhatott a római köztársaság bukásában
- Készítőik elképesztő vakmerőségének állítanak emléket a 19. századi tornádófotók
- A Föld tengelyének dőlésszöge határozhatta meg a jégkorszakok végét
- Melegebb lehetett Grönland, amikor a skandináv telepesek megérkeztek
- Az amerikai őslakosok tömeges pusztulása is hozzájárult a kora újkori „kis jégkorszakhoz”
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap