A női önállóságot nem tűrő Hollywood gyűrte maga alá a tragikus sorsú Frances Farmert
2020. november 19. 14:52 Balázs-Piri Krisztina
Korábban
Isten halott, én magányos vagyok
Ha összeszámoljuk, gyermekkorában hányszor költözött ide-oda testvéreivel ügyvéd apja és alkalmi megbízásokat vállaló anyja között, már feltételezhető: igen hányatottak voltak életének első évei. 1913-ban született Seattle-ben, civakodó szülei csak 1929-ben váltak el: így a végén az anyjával a Washington állambeli Bremertonban kötöttek ki.
Az éles eszű fiatal lány 1931-ben azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy az iskolaújságban publikált esszéjének a következő címet adta: Isten halott. Sejtjük, hogy az írás Nietzsche hatására születhetett, de tudjuk azt is, hogy Francesnek sok isteni kegyelemben valóban nem volt része. A diáklány ugyan hangsúlyozta, hogy nem istentagadó, csupán „magányos”, mert az, aki az egekben lakik, „semmilyen figyelmet nem fordított még rám”.
Hosszú-hosszú évek múlva az FBI ezt a diákkori írást is felemlegette, hogy bebizonyítsa: Francis Farmer ateista, mi több, „kommunista”. A vád azon alapult, hogy immár a washingtoni egyetem hallgatójaként 1935-ben egy pályázatot elnyerve Francist meghívták a Szovjetunióba: kedvelt módszere volt ez a sztálini vezetésnek, hogy elfogadtassa magát a Nyugattal. Több, a baloldali eszmékkel kacérkodó művész is járt így a Nagy Testvér országában – sokuknál eredményezett kiábrándulást a kiruccanás.
Mindenesetre az 1950-es évek elején, a legvadabb mccarthyzmus időszakában nem tett jót az akkor már ismert színésznőnek, hogy ráragasztották a „kommunista” jelzőt. De nem ez volt Frances életében az egyetlen gond. Diplomát újságírásból és színjátszásból szerzett, és igazi színésznő szeretett volna lenni. Drámai szerepekről álmodozott, Shakespeare-ről, Csehovról és Ibsenről. Ebben reménykedett, amikor a Paramount stúdió a sikeres próbafelvételek után hétéves szerződést kötött vele. A sztárjelölt színésznő Hollywoodba költözött, és úgy látszott, karrierje rakétasebességgel ível majd felfelé.
Nem így történt. Egyik szerződő fél sem volt megelégedve a másikkal. Francis úgy érezte, csak megjelenése, szépsége kell, személyében csak egy bábut vettek meg – az igazi, drámai szerepek elkerülték. Másodrendű, olcsó költségvetésű, úgynevezett B kategóriás filmekben játszhatott csupán. Ráadásul gyűlölt partikra járni, úgy vélte, hogy magánélete nem tartozik a nyilvánosságra.
Történt mindez egy olyan időszakban, amikor egy sztár szőröstül-bőröstül a stúdiók tulajdona volt. A filmgyár nagyhatalmú urai döntötték el, mit hordjon, milyen legyen a frizurája, kivel boruljon össze szenvedélyes szerelmet imitálva a pletykalapok fotósainak számára, és milyen kozmetikai szer reklámozásában kell minél hitelesebben részt vennie. Nos, Frances túl önálló volt, kezelhetetlen, s alkalmatlan bármilyen megalkuvásra.
A szakma hisztis, megbízhatatlan színésznőnek kiáltotta ki, aki fütyül a szabályokra. Ráadásul híre ment: a stresszt alkohollal igyekszik oldani, magyarul gyakran néz a pohár fenekére. Ha partnereinek, egy Bing Crosbynak vagy Cary Grantnak nem derogál intim kérdésekre válaszolniuk – nyilatkozták a Paramount moguljai – egy kis kezdő senki ne sértődjék meg, ha arról faggatják, hogy miért válik első férjétől, az ugyancsak B kategóriás westernek gyakori főszereplőjétől, Leif Ericksontól. A válást 1942 nyarán mondták ki, Francis körül őszre szétcsúszott a világ.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
25. Magyar–török küzdelmek és együttélés a 15–17. században
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Hogyan került Erdély Habsburg uralom alá?
- Sohasem vesztett csatát Mátyás legendás hadvezére, Kinizsi Pál
- 10 tény az Oszmán Birodalomról
- Dárdára tűzve hordozták körbe a törökök az első csatában elesett magyar király fejét
- Erdély és Lengyelország számára egyaránt virágkort jelentett Báthory István uralkodása
- A fegyelem hiánya miatt mondott csődöt Nikápolynál a lovagi harcmodor
- Az öngyilkosságot fontolgatta II. Mehmed szultán a nándorfehérvári vereség után
- Előkerültek a mohácsi csata maradványai
- Aki kávét ivott, elvesztette a fejét IV. Murád szultán uralma idején
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 19:05
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap