A német U-Bootok ellen már Pearl Harbor előtt is harcolt az Egyesült Államok
2022. május 13. 09:08 Múlt-kor
Korábban
Amerika közeledése
Nagy-Britanniának sürgős segítségre volt szüksége. Kapóra jött, hogy az Egyesült Államok nemrégiben újraválasztott elnöke, Franklin D. Roosevelt az amerikai közvélemény ellenérzései dacára elkötelezte magát az utolsó, Hitlerrel szemben álló nyugat-európai ország mellett, és kész volt maximálisan kiaknázni a hivatala adta lehetőségeket a szigetország megsegítésére – az Egyesült Államok hivatalos semlegességének fenntartása mellett.
Az egyezség, amelyet Roosevelt elnök és Churchill brit miniszterelnök nyélbe ütött, végül Észak-Amerikában és a Karibi-térségben bocsátott brit külbirtokokon lévő katonai objektumokat az Egyesült Államok rendelkezésére (valamint engedélyt újak építésére), cserébe utóbbi 50 darab, az első világháború idején épített, de fel nem használt rombolót adott át a briteknek.
Az SS Benson tankerhajó, miután egy német tengeralattjáró megtorpedózta New Jersey állam partjainál, 1942. február 28.
Az amerikaiak emellett átvállalták több tengerentúli terület védelmét is, ezáltal több brit hadihajót felszabadítva, hogy a német tengeralattjárók elleni védekezésben vehessenek részt.
Az együttműködés következő szintje 1941 elején a híres Lend-Lease program kezdete volt, melynek kiterjesztésével végül az Egyesült Államok nem csupán Nagy-Britanniát, de Kanadát, a Szovjetuniót és Kínát is kölcsönökkel és hadianyaggal, illetve fegyverzettel és felszereléssel látta el a háború során.
Torpedó mozgatása egy franciaországi német tengeralattjáró-támaszponton, 1941.
Az Egyesült Államok a Pearl Harbor-i japán támadást követő 1941. decemberi hadba lépésével Németország kiterjesztette tengeralattjáró-hadviselését az Atlanti-óceán nyugati partvidékére is az úgynevezett Dobverés hadművelet keretében.
Az addig békében működő amerikai kereskedelmi hajózásra gyors egymásutánban csaptak le az U-Bootok – kedvelt taktikájuk az éj leple alatt, a kivilágított partszakaszok előtt jól kivehető hajók célba vétele volt. A tapasztalt német tengeralattjárósok számára egy újabb „boldog idő” várt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Titanic
- A Titanic első hivatalos útja volt egyben az utolsó is
- A szerény magyar hajóorvos, aki a Titanic túlélőit mentette
- Osztriga és bárány került a Titanic utasainak asztalára egy elárverezett étlap szerint
- Tudtad, hogy hét híres ember is lekéste a Titanicot?
- 3800 méter mélyen sincs biztonságban a Titanic roncsa
- Saját legendájának áldozatává vált a Titanic
- A nemzetközi egyezmények sem tudják megvédeni az enyészettől a Titanic roncsát
- A Titanic több száz utasának életét mentette meg a magyar hajóorvos
- Minden törekvés dacára lehetetlennek tűnik a felszínre hozni az egyre pusztuló Titanicot
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége 18:05
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint 17:05
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához 16:05
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege 15:05
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap