A nehézségekkel küzdő Athén helyett Budapest is vállalta volna az első újkori olimpia rendezését
2022. április 6. 15:50 Múlt-kor
Korábban
Magyar vonatkozások
Hajós Alfréd – vagy ahogy többen ismerik, a magyar delfin – neve sokak számára ismerősen csenghet. A 200 és az 1500 méteres gyorsúszás győztese „beúszott” a magyar sporttörténelem legszebb lapjaira.
Hajlamosak vagyunk megfeledkezni a további magyar sikerekről. Szokoly Lajos – akit elsőként szólítottak rajtkőre az újkori olimpiák történetében – 100 méteres síkfutásban lett harmadik, és valószínűleg a 110 méteres gátfutásban is dobogós helyen zárt volna, ha nem bukott volna el az utolsó gáton. Dáni Nándor 800 méteres síkfutásban lett második, míg Tapavicza Momcsilló tenisz egyesben ért el holtversenyben harmadik helyezést.
A legérdekesebb történet talán Kellner Gyuláé, aki úgy lett harmadik a legjobban várt, maratoni 36,7 km-es távon, hogy először negyedikként érkezett be a célba, de az egyik görög versenyző szekéren ülve tette meg a táv egy bizonyos részét. A csalásra ugyan nem lehet kifogás, de annyit megjegyezhetünk a görög versenyzők védelmében, hogy az Athén-Marathón távon egyértelmű elvárás volt a hazai győzelem – a kimagasló pénzjutalmakról nem is beszélve.
Hajós Alfréd, a magyar delfin
A sikerekről csak késéssel tudósított a sajtó, a kor technológiájának megfelelően ugyanis jelentős késéssel érkeztek meg a hírek a hazai földre. Az igazi élményt a sport rajongóinak ezekben az időkben azok a tudósítások és levelek jelentették, amelyeket többek között Kertész K. Róbert küldött a Pesti Hírlapnak, vagy Wein Dezső a Pesti Naplónak. És ne felejtsük: az eseményeket ők is csak távcsövön keresztül figyelték, így a tudósítások nem vehetők számításba szakértői leírásként.
Mi nem volt az első újkori athéni olimpián?
Tévedés volna az első újkori ötkarikás játékot a jelenlegi olimpiákkal egyenrangúnak tekinteni, hiszen az elmúlt 125 évben a szimbólumrendszer jelentős változásokon ment keresztül.
Az esemény plakátja
Olimpiai láng 1928-ban, Amszterdamban lobogott újra, a fáklyás váltófutás pedig az 1936-os berlini olimpia vívmánya volt, a láng 12 nap alatt tette meg a 3187 kilométeres távot Olümpiától Berlinig.
Még nem készült el az öt kontinens összekapcsolódását szimbolizáló olimpiai ötkarika, amelynek az ötletét szintén Pierre de Coubertin dolgozta ki 1912-ben. Az olimpiai himnusz zenéje is változott, végül Szpiridon Szamarasz megzenésített verziója (Kosztisz Palamasz verse alapján) 1958-tól vált hivatalos himnusszá. Mára már a kabalafigurák is nélkülözhetetlen kellékei az eseménynek, pedig történetük csak a müncheni 1972-es olimpián, Waldi nevű tacskóval kezdődött el.
Aranyérmeket sem osztottak 1896-ban. Az egyes számok győztesei ezüstérmet, oklevelet és olajfalevél-koszorút, a második helyezettek rézérmet és koszorút kaptak, míg a harmadik helyezettek üres kézzel távoztak.
Mai szemmel az 1896-os olimpia több szempontból sem volt „igazi”, mégis valami világraszóló újdonság kezdeteként és egy méltatlanul elfelejtett hagyomány folytatásaként tekintünk rá.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Egyesült Államok
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles
- Hollywood szinte összes díját begyűjtötte Audrey Hepburn
- A maffia információi segítették a szövetségeseket a szicíliai partraszállásnál
- Hiába szereztek fegyvereket, mégsem tudtak megszökni a rabok az Alcatrazból
- Gyakran merített ihletet gyilkossági ügyekből a thriller mestere, Alfred Hitchcock
- A detektívek soha nem hagyták abba a nyomozást Butch Cassidy és bűntársa után
- Eredetileg veszélyesnek tartották a Nagy-Britanniát és Franciaországot összekötő alagutat 19:05
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét 18:05
- Rooselvelttől kapott segítséget a nácik elől menekülő Freud 16:05
- Hazugságok sora kísérte Peary északi-sarki expedícióját 14:20
- Épített fény címmel nyílt kiállítás Lucien Hervé munkáiból a zürichi Le Corbusier-pavilonban 12:10
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián 11:20
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles 08:20
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap