A Mezopotámia és India közti élénk bronzkori kereskedelemről tanúskodnak Kelet-Irán rejtélyes városai
2021. december 27. 10:56 Múlt-kor
Korábban
A fémmegmunkálás ókori központja
A Dast-e Lut nyugati részén, Kermántól 75 km-re keletre fekszik Sahdad, amely még Sor-i-Szoktha ókori városánál is régebben népesült be, a Kr. e. 5. évezredben.
Ennek ellenére csak a 3. évezredtől kezdett felemelkedni, párhuzamosan a mezopotámiai városokkal, és a velük folytatott kereskedelem volumenének megnövekedésével. Ali Hakemi vezetésével először 1968 és 1977 között kezdték el a régészek feltárni.
Bár Sahdah esetében a fémművesség játszott kiemelkedően fontos szerepet, a távolsági kereskedelemben hasonló áruk cseréltek gazdát, mint Sor-i-Szoktha esetében.
Ezüst, lazúrkő, ólom és türkiz került elő nagy mennyiségben, és ezek egy jelentős részét szintén Afganisztánból szerezték be, de előkerültek a távoli Indiai-óceánból származó kagylók is.
A legárulkodóbb jele a fejlett fémművességnek az a 90×90 méteres meddőhányó, amelyet a város közelében találtak, és amely a rézfeldolgozás során keletkezett kohósalakból keletkezett.
A legismertebb sahdadi lelet egy fém lap, amely Kr. e. 2400 körülre datálható.
A gúla alakú, 135 mm magas, és 21 mm széles leleten egy férfi és egy női alak látható, utóbbi egy ajándékot vesz át, körülöttük pedig két oroszlán és egy bika található, felettük a napkoronggal.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2015
- Amikor egy tulipánhagymáért luxuslakást lehetett venni
- Így lett Kassa csehszlovák város
- Tíz nagy győzelem a halál fölött
- A modern remetekirályság
- Így tanították Horthyt a 2. világháború után
- A kerti szajha
- Kolozsvár román megszállása
- Az újra megtalált munkásnő
- Trianon előtt - határon túl: megjelent a Múlt-kor tavaszi száma
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához tegnap
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege tegnap
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja tegnap
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát tegnap
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 2024.05.18.