A középkori Európát káoszba és kannibalizmusba taszító éhínség ihlette Jancsi és Juliska meséjét

2020. február 14. 15:46 Múlt-kor

Korábban

A Hófehérke eredeti verziójában a mostoha a lány máját és tüdejét kérte vacsorára
Aki elhitette, hogy Jancsi és Juliska a valóságban egy 17. századi gyilkos pék testvérpár volt
Csonkítás, vakítás és halcsontok – Hamupipőke meséje nem volt mindig vidám

Korábbi változatok Európa más részeiről

A sötét, kilátástalan korszak számos, ennek megfelelő tanulsággal járó mesét ihletett. Európa-szerte keletkeztek a nép körében olyan, gyermekeknek szánt történetek, amelyek központi eleme a szereplők magukra maradása és a túlélésért folyó küzdelem. Majdnem mindegyikben az erdő szolgál a veszély, a varázslatok és a halál forrásaként.

Ilyen, a Jancsi és Juliskával számos párhuzamot mutató mesék több, a Grimm-fivéreket megelőző gyűjtésben fennmaradtak. Az itáliai Giambattista Basile, aki a 17. században gyűjtött hazájában népmeséket, Nennillo és Nennella címen jegyzett le egyet.

Nennillo és Nennella kegyetlen mostohaanyja (aki önmagában is egy másik, világszerte ismert toposz leképeződése) ráveszi a gyermekek édesapját, hogy vigye ki őket az erdőbe, és hagyja őket ott.

Ebben a történetben az édesapa az, aki megpróbál gyermekeinek segíteni a hazajutásban – zabszemeket szór maga mögött a hazaút során, ezeket azonban egy nyomában haladó kóbor szamár falja fel.

Magyarország egyes területeiről a népmesegyűjtők egy olyan hasonló történet számos változatát jegyezték fel, amely a szokottnál több mágiát tartalmaz.

A mese szerint a szegény családban az asszony (legtöbbször mostohaanya) a lánygyermeket is elküldi otthonról, amíg az édesapa a földeken dolgozik, így kettesben marad otthon a fiúgyermekkel.

Az asszony megöli a kisfiút, holttestét pedig a készülő főzelékbe helyezi. Miután a lány hazaér, az asszony kiküldi vele a főzeléket édesapjának ebédre.

Az édesapának nagyon ízlik az eledel, kérdésére, hogy milyen húsból készült, az ekkor még mit sem sejtő lány azt válaszolja, talán bárány lehet.

Csak ismét hazaérve döbben rá az igazságra, miután sehol sem találja öccsét. A mezőre visszatérve megtalálja a fiú csontjait, és azokat egy selyemkendőbe összegyűjtve egy holló fészkébe (más változatokban egy fa tövébe) helyezi.

A fészekhez visszatérő holló kikölti a csontokat, és tavasszal a hollóként újjászületett fiú emberhangon elkezd énekelni a fészekben:

Anyám megölt, apám megevett
Kistestvérem, Juliskám (más változatokban: Mariskám)
Összeszedte csontocskám,
Kötte selyemkendőbe,
Tette bocfa (bodzafa) tövébe,
Kikelt, kikelt, itt van, itt!

Az éneklésre előbb felfigyel egy boltos, aki selyemkendővel (más változatokban köpennyel) ajándékozza meg, majd egy kalapos, aki egy kalapot ad neki (egyes verziókban egy bottal járó férfi, aki botját adja neki), majd végül egy molnár, akitől egy malomkövet kap ajándékba.

A fiú ezután a szülői házhoz repül, és ott énekli dalát. Az énekre mindenki felfigyel, és egymás után mennek ki szemügyre venni a madarat.

A lánynak a kendőt (vagy köpenyt) dobja le, édesapjának a kalapot (vagy botot), amikor pedig a gonosz mostoha megy ki, hogy elhajtsa, a fiú a malomkövet dobja rá, megölve őt, majd visszaváltozik emberré, és a történet boldog véget ér.

A mesének egy román nyelvterületről származó változata is ismert, amely a gyermekek kihelyezését és a madárrá változást egyaránt tartalmazza: ebben a két gyermek elszórt hamut követve talál haza, majd a gonosz mostoha hasonlóképp megöli a fiút, azonban itt a lány szemtanúja az esetnek, és ő kapja a feladatot, hogy készítsen belőle ebédet.

A lány, mivel nem akar ugyanígy járni, engedelmeskedik, azonban elteszi testvére szívét, és egy fa odvába helyezi, majd miután édesapjuk gyanútlanul megette a fiút, a lány a csontokat is ide teszi. A fiú ezután nem hollóvá, hanem kakukká változik, és egy hasonló éneket ad elő a családnak.

A mostohaanya egy nagy darab sóval megpróbálja megdobni, ez azonban visszaesik rá, a halálát okozva. A fiú e változatban nem változik vissza emberré, hanem örökre egy emberhangon éneklő kakukk marad.

A Grimm-fivérek számára a Jancsi és Juliska-történet eredeti forrása szomszédjuk, Henriette Dorothea Wild volt, aki később feleségül ment Wilhelmhez.

A könyvükben szereplő változat számos módosításon esett át a különböző kiadások során: az 1857-es utolsó változatra a vér szerinti anyából gonosz mostoha lett, az édesapa pedig egyre nagyobb belső konfliktust él át a gyermekek kihelyezése miatt.

A fivérek által szerkesztett változatok óta a mese újabb és újabb iterációi gyakran további „enyhítéseket” tartalmaznak – egyes, óvodások számára készült variánsok már a gyermekek szándékos kihelyezésének motívumát is teljesen elhagyják a történetből.

Időről időre előfordul olyan feldolgozás is, amely megpróbál a „sötétebb” gyökerekhez visszatérni. Ilyen a 2020 januárjában mozikba került Gretel & Hansel című film is, Oz Perkins rendezésében. A valódi borzalmak azonban, amelyek a történet minden verzióját eredetileg ihlették, valószínűleg mindig félelmetesebbek lesznek bármilyen mesénél.

előző oldal 3 / 3