A kisebbségek kárára képzelte el Csehszlovákiát Beneš a második világháború után
2024. május 14. 15:05 Csernus Szilveszter
Korábban
Magyar-magyar lakosságcsere?
Az egyezmény aláírását követően 1946. március 4-én alakult meg a feladatukra utalóan frappánsan „CSÁB”-nak rövidített Csehszlovák Áttelepítési Bizottság.
A budapesti központú szervezetnek 750 munkatársa volt, agitációját szorgalmasan végezte szerte az országban ott, ahol szlovákok éltek: Békés vármegyében, Észak-Magyarországon, Nyíregyházán és a fővárosban.
Magyarországon élő szlovák család
A propaganda három hónapja alatt szlovák lapot adtak ki hetente háromszor, félmillió röplapot osztottak ki, és több száz előadást és népgyűlést szerveztek, valamint kaptak minden nap fél óra műsoridőt a rádióban.
Míg a hazai szlovákok kétharmada élt Békés vármegye „tót vidékén”, addig a jelentkezők mindössze egyharmada került ki onnan. Az agitátorokat legtöbb helyen közönnyel fogadták. Az igazi meggyőző erő gazdasági természetű volt: Dél-Szlovákiát tejjel-mézzel folyó Kánaánnak írták le.
Az elűzésre kiszemelt szlovákiai magyarok ingatlanjai jelentették a vonzó-, míg a történelem addigi legnagyobb inflációjához közeledő magyar gazdaság a taszítóerőt.
A módosabb békési tót gazdákat így sem sikerült helyükről kimozdítani, de ezrével voltak olyan jelentkezők, akik magyar anyanyelvük mellett csak származásuk szerint voltak szlovákok – sokan közülük magyar nyelvű iskolákat követeltek Szlovákiában a csehszlovák politikusok nagy kiábrándultáságra.
De találunk a jelentkezettek között elszegényedett városi magyarokat, illetve németeket is, akik egy szót sem beszéltek szlovákul vagy csehül. Ők sorsuk jobbra fodulását várták a lakhelyváltástól.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tél
Múlt-kor magazin 2021
- A popzene és a politika az 1980-as és 1990-es években
- Holländer Margit lágerélményei
- Göring, az élvhajhász náci
- A középkori élet hét legkülönösebb veszélye
- A két Karátsonyi-kastély Beodrán
- A magyar könnyűzene az 1980-as években
- Az indián fogságnaplók üzenete
- Szendrey Júlia világai
- Vacsoraversenyek az 1930-as évek Budapestjén
- Tizenhét éves korában már világsztárokkal zenélt együtt Miles Davis 19:05
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot 15:05
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz 12:20
- Szinte a végsőkig ragaszkodtak a katonák korbácsolásához az amerikai tisztek 10:30
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát tegnap
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek tegnap
- Báthory Istvánt ma is az egyik legnagyobb királyukként tisztelik a lengyelek tegnap
- Az első vasútvonal megnyitásában sokan ördögi fenyegetést láttak tegnap