A kardokon és pajzsokon túl: mi volt a középkori kovács igazi szerepe?

2018. november 21. 18:21 Múlt-kor

Korábban

Saját rendszer

A kovács minden esetben egy mestertől tanulta szakmáját, a mester pedig legtöbbször több tanítványt alkalmazott, már egészen fiatal koruktól. A tanítványból mesterré válás korántsem volt magától értetődő – főként azon múlt, korán felismeri-e mestere az illetőben a tehetséget, azaz hogy megéri-e kiemelt figyelmet fordítani rá, illetve adott esetben pénzt kölcsönadni neki.

A mester maga is ezt az utat járta be: az eljárásrend egyrészt arra szolgált, hogy a lehető legjobb kovácsok kerüljenek csak ki a mesterek kezei alól, másrészt pedig arra, hogy korlátozza a számukat, és ezáltal a konkurenciát – egyúttal megőrizve a szakma presztízsét is. A mesternek nem állt érdekében elnézőnek lenni tanítványaival, mivel ezzel ő maga járt volna rosszul anyagilag – a tanítványai által a műhelyében készített silány minőségű termékek még az ő nevéhez kötődnének. Érdemes felhívni a figyelmet a hasonlóságokra a kovácstanonc és a lovagi apród által bejárt út között.

A kovácsmesterség – más mesterségekhez hasonlóan – azzal őrizte meg legitimitását, hogy a mesterek által vezetett céhet hozott létre, amely szabályozta a felvehető tanoncok számát és felhasználásra megengedett anyagokat. E szervezetek fejlődése igen nagy fontossággal bír annak megértéséhez, hogy a kovácsolás és fémmegmunkálás mennyire központi szerepet játszott a középkor életében, mivel mutatja a törekvést arra, hogy a szakma ne váljon túltelítetté vagy anyagilag kihasználhatóvá.

Teljességgel tisztázott, hogy a középkori kovácsolás és fémmegmunkálás társadalmi szerepe jóval túlmutatott a fegyverzetkészítésen, ezért igyekeztek formalizálni és megtartani őket. Ez a törekvés következetes volt egészen az érett és késő középkorig, ahogy a kovácsszakma egyre nagyobb jelentőségűvé vált a nemzetközi piacon is. A fejlődés bizonyítéka jól megfigyelhető például a németországi Dinkelsbühl városán, amely jobbára a kovácsok által hozott kereskedelemből virágzott fel.

A kovácsmesterség fontosságát hangsúlyozza az is, hogy a kovácsok elitjét rendre a városi és regionális hatalom pozícióiba is kinevezték, például a városi tanácsba. Ez további legitimációt és elismerést nyújtott a szakmának – Dinkelsbühl volt az egyik első város, amely ezt bevezette, 1387-ben megadva a kovácsoknak a jogot a városi tanácsban való részvételre. Ez jól mutatja, mennyire fontosnak találták a város fejlődése szempontjából e mesterség gyakorlóit.

Annak oka, hogy a középkori kovácsszakmát nem lehet tartósan elválasztani az évszázadokon át fennmaradt feudális karikatúrától az, hogy annak ellenére, hogy önálló iparággá fejlődött, megmaradt a képessége a haderő felszereléssel való ellátására, ez pedig nem hanyagolható el. Emellett azonban tagadhatatlan, hogy a kovácsok önálló jogi, intézményi és gazdasági érdekkel rendelkező entitás is voltak, és még háború idején is elláttak egyéb funkciókat a társadalomban, amelyek nem kevésbé voltak meghatározó tulajdonságai szakmájuknak.

előző oldal 2 / 2