A járványok többször is fordítottak a brit királyi család sorsán
2020. március 31. 21:16 Múlt-kor
Korábban
A járványok öröksége
A járványok sokféleképpen alakították az emberiség történelmét, és az államok vezetői – így a királyi családok – körében végzett pusztítás csak az egyik, ám egyúttal talán a legkézzelfoghatóbb arculata ennek.
Az ilyen jelentős személyek megfertőződése vagy halála pedig gyakran jobban cselekvésre ösztönzi a társadalmat, mint bármilyen állami intézkedés.
Albert Viktor herceg halála 1892-ben éppen ilyen vészcsengő volt a britek számára. A herceg hirtelen halála megrendítette a népet, mivel rámutatott, hogy senki sem immúnis a betegségre.
Amellett, hogy helyette öccse foglalta el 1910-ben a trónt (és vette feleségül Albert Viktor addigi jegyesét, Mária tecki hercegnőt), változtatott azon is, az emberek miként látták a járványokat – ez minden bizonnyal nem vált hátrányukra 1918-ban, amikor még halálosabb influenzával kerültek szembe.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
8. Budapest világvárossá fejlődése
II. Népesség, település, életmód
- Időutazás a millenniumi ünnepségekre: 125 éve utazunk a Ligetbe a föld alatt
- Sokáig csak esernyővel lehetett átmenni a budai Alagúton
- Egykor a Városliget zenepavilonjai nyújtották a főváros legnépszerűbb szórakozását
- A gazdag és szegény gyermekek egyaránt birtokba vették a Városligetet a „boldog békeidőkben”
- Széchényi Ödön víziója által a világ második siklójával büszkélkedhet a főváros
- Az idők során szinte minden sportra biztosított lehetőséget a Városliget
- 800 mázsa lőport adott Ferenc József a budai Alagút építéséhez
- A kiállítások és vásárok hozták el az éjszakai fényt a Városligetbe
- Ostromok és újjáépítések kísérik végig a Vigadó történetét
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap