A harmadik Magyar Köztársaság legnagyobb válságával fenyegetett a taxisblokád

Blokádon innen és túl

Az áremelés hivatalos bejelentését követően szinte azonnal spontán gyülekezésbe kezdtek a taxisok a budapesti Dózsa György úton. Létszámuk a kora esti órákra meghaladta a 400-at. A jelenség szokatlan volt, ugyan a BRFK felvette a gyülekezőkkel a kapcsolatot, a friss jogállamiság törékeny politikai viszonyai között az új szabályrendszerek különösen megnehezítették a rendőrség értékelési és mérlegelési kompetenciáját.

A gyülekezési jog nem sokkal korábban még a rendszerváltó ellenzéki erőknek teremtett lehetőséget a kommunista vezetéssel szemben. Ebben az esetben azonban − az elmúlt rendszer ellenzékéből a demokratikus viszonyok között, szabad választások eredményeként hatalmat gyakorló – kormány elleni demonstrációhoz szolgáltatott alapot. Igaz, jogszerűtlenül, hiszen a taxisok nem jelentették be gyülekezési szándékukat.

A helyzet rendőrségi megítélésének bizonytalanságát jól mutatta, hogy a taxisok gépkocsioszlopa az Andrássy út−Bajcsy-Zsilinszky út−Alkotmány utca útvonalon a Kossuth térre hajthatott. Követelésük az üzemanyagár-emelésről született döntés kormány részéről történő visszavonása volt.

Siklós Csaba közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter a Kossuth térre érkezve felszólította a résztvevőket a megmozdulás felfüggesztésére. A tiltakozók álláspontját Horváth Pál, a Budapesti Taxis Ipartestület alelnöke fogalmazta meg, érvelésében hangsúlyozta, hogy az emelés létükben fenyegeti a magánfuvarozókat.

Mindezek alapján kilátásba helyezték a demonstráció országos kiterjesztését. A taxisok érdemi rendőri intézkedés hiányában ezt követően rendkívül gyorsan, jól szervezetten eltorlaszolták a fővárosi hidak hídfőit. A kialakult helyzet értékelése és megoldása a politika különböző szintjein meglehetősen ellentmondásosnak bizonyult.

Ebben a feszült helyzetben a törvényes rendőri intézkedés elmaradásának hiányában világos és egyértelmű álláspontot fogalmazhatott volna meg a kormányfő, Antall József azonban műtéti beavatkozása után kórházban lábadozott. A miniszterelnöki teendők ilyen esetben megbízotti minőségben a belügyminiszter Horváth Balázsra maradtak. Az ORFK vezetője, Szabó Győző a kormány „civilesítő” személyi politikája miatt kevés gyakorlattal rendelkezhetett a kialakult helyzet kezelésében.

Helyettese, egyben elődje, Túrós András volt az a rendőri vezető, aki megfelelő tapasztalattal és főként kompetenciával bírt. A budapesti főkapitány, Barna Sándor szerepe nehezen tisztázható, hiszen az események kellő időben történő feltartóztatása, egyáltalán a demonstráció kibontakozásának megállítása az ő feladata lett volna.

A Duna-hidak, a főváros közlekedési csomópontjainak elfoglalását követően vidékre is eszkalálódott a blokád. Ennek következményeként az országos rendőri vezetésre hárult a válsághelyzet megszüntetése. A helyzet rendkívül súlyos volt, a repülőteret nem lehetett megközelíteni, a taxisok csak a mentőket és a megkülönböztető jelzést használó járműveket engedték közlekedni.

A politikai vezetés kutyaszorítóba került. A döntés visszavonásának elutasítása nem a kormány politikai rátartiságából fakadt, hanem a gazdasági válsághelyzet reális veszélye nem tette azt lehetővé. A rendőrség bevetése rendkívül ellentmondásos lehetőségnek „kínálkozott”. Egyrészt nemzetközi viszonylatban is negatív hatásokat válthatott volna ki amellett, hogy kellő erő és megfelelő eszközök hiányában az erőszakszervezet nem volt alkalmas a feladatra.

Az állomány számára a napokig elhúzódó útlezárások rendészeti kezelése nemcsak szakmai, de súlyos mentális kihívást is jelentett, közülük sokan szimpatizáltak a demonstrálókkal, akik akkorra már nemcsak a taxisokból és fuvarozókból, hanem az áremeléssel egyet nem értő állampolgárokból és ellenzéki politikai pártok támogatóiból tevődtek össze.

A SZDSZ országgyűlési vereségét a helyhatósági választásokkal kompenzálhatta, most pedig politikai kommunikációval és szervezéssel épült rá a megmozdulásra. Alkalmatlanságra hivatkozva direkt politikai nyomás alá helyezték a kormányt, annak lemondását szorgalmazták. Göncz Árpád köztársasági elnök szereplése – közjogi funkcióinak fényében – is meglehetősen ellentmondásosan alakult: egyrészt közvetlenül egyeztetett Barna Sándorral, Horváth Pállal, másrészt megjelent személyesen a demonstrálók között is.

1. Péntek nulla óra: 65%
2. Blokádon innen és túl
3. Huzavona és pizsama

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

12 450 ft 9 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

1. Mezőgazdasági és ipari termelés, kereskedelem a középkorban és a kora újkorban
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek

• Valóban összeomlott a holland gazdaság a 17. századi tulipánmánia után?
• Mekkora volt a 17. századi holland tulipánmánia okozta pénzügyi összeomlás?
• A légszennyezés már a középkorban is fenyegette az emberek egészségét
• A római maradványoktól a sártengerekig – milyen volt a középkor útjain közlekedni?
• Az EU középkori elődje: a Hanza-szövetség
• Többet dolgozunk, mint a középkori jobbágyok
• Az amerikai őslakosok tömeges pusztulása is hozzájárult a kora újkori „kis jégkorszakhoz”
• Létezett-e a középkorban „turkáló”?
• Hogyan lett a középkor a sajtkészítés virágkora?