A háborús jóvátétel részeként számolt a Szovjetunió a Budapestről elhurcolt civilekkel

2020. december 22. 16:32 Stark Tamás

Korábban

Aki beszél, visszamegy

Nem a hátország biztosítása, nem a harc elhúzódása és még csak nem is a téves frontstatisztika korrigálása volt az alapvető oka a fogolygyűjtésnek, ezen belül pedig a civilek elszállításának. A foglyokra ugyanis – függetlenül attól, hogy katonák vagy civilek voltak-e – a Szovjetunió újjáépítése miatt volt szükség. A szovjet vezetés a háború kezdetétől törekedett arra, hogy a fogságba esett katonákból és az elfoglalt területek civil lakosságából nagyszámú kényszermunkásseregre tegyen szert.

A külföldi foglyok munkájával is számoló részletes szovjet jóvátételi tervek, valamint a magyar területeken lezajlott elhurcolásokról fennmaradt beszámolók alapján feltételezhető, hogy az összegyűjtendő hadifoglyok és civil foglyok létszámára vonatkozóan léteztek területekre lebontott általános irányelvek. Feltételezhetően elsősorban ezektől függött, hogy egy-egy adott településen a hadifogolylétszámot hány civil fogollyal egészítették ki.

Végeredményben tehát bizonyos, hogy az eleve meghatározott tervszámoktól függhetett, honnan hány embert visznek el. Ez lehetett az oka a harc elmúltával meginduló második fogolygyűjtő hullámnak is. A megfelelő számú munkaerő begyűjtését szolgálták a harmadik hullámnak tekinthető március végi, áprilisi elhurcolások is, amelyek során a dunántúli harcokból elmenekülő, egységüktől leszakadó, hazatérő katonákat szedték össze.

A Budapest területén és környékén elfogottak túlnyomó részét, mintegy 70%-át keleti irányba meneteltették. A két leggyakrabban használt útvonal: Budapest–Üllő–Albertirsa–Cegléd, valamint a Budapest–Kerepestarcsa–Gödöllő volt.

A menetoszlopok célállomásai – Baja, Cegléd, Kiskunfélegyháza, Gödöllő, Kecskemét – mind olyan városok voltak, amelyek jó vasúti összeköttetéssel rendelkeztek kelet felé, ezért is alakítottak ki ott gyűjtőtáborokat. A foglyok útja innen a romániai tranzittáborok érintésével a Szovjetunióba vezetett.

Nem a koalíciós időszak magyar kormányain múlott, hogy a szovjet kényszermunkatáborok túlélőinek zöme csak 1947-ben és 1948-ban térhetett vissza. A hazaérkezőket a debreceni hadifogoly-átvevő táborból való elbocsátásukkor megfenyegették, ha beszélnek a Szovjetunióban átéltekről, akkor visszaviszik őket a gulágra. Ezért maradt fenn csak nagyon kevés visszaemlékezés a budapesti elhurcolásokról. A Külügyminisztérium Hadifogoly Osztályára érkező kutatólapok és szemtanú-beszámolók alapján az elfelejtésre ítélt múlt mégis rekonstruálható.

előző oldal 4 / 4