A háborúk frontvonalaiban lett elismert fotós Robert Capa
2021. május 25. 16:44 Jeki Gabriella
Korábban
Képei tele voltak intimitással és intenzitással
Ebben az időben Németországban nagy volt a politikai káosz, és Capa felismerte a lehetőségét annak, hogy fotósként maradandót alkosson. Nagyban inspirálták Harald Lechenperg, a Dephot egyik leghíresebb riporterének Indiában készített fotói.
Azonnal berohant Simon Guttmann, a Dephot igazgatójának irodájába és lelkesen ecsetelte az imént látott képekről elragadtatással teli véleményét. Guttmann ekkor vette észre Capa szenvedélyét, és úgy döntött, hogy szárnyai alá veszi a tehetséges ifjoncot.
A korábbiaknál nagyobb feladatokat adott neki, többek közt egy fotó készítését Lev Trockijról, aki épp előadást tartott a koppenhágai szocialista kongresszuson „az orosz forradalom jelentőségéről”. Capának ügyesnek kellett lennie, mivel a rendezvényen tilos volt a fotózás.
Bár a rendezvényen nem Capa volt az egyetlen fotós, mégis ő készítette el az egyetlen képet Trockij-ról, amely ráadásul igen drámaira sikerült. Hogy hogyan? Egyszerűen azzal, hogy meglehetősen közel állt a fotóalanyhoz, csupán néhány méterre. A megörökített pillanatok ezért tele voltak intimitással és intenzitással, amelyek hiányoztak más fotósok képeiről.
Az igazgató ezért még azt is gyorsan megbocsátotta neki, hogy a képei egyelőre nem voltak „technikailag tökéletesek”. Ezzel a tudással sikerült nem sokkal később kiharcolni azt is, hogy egy teljes oldalt kapjanak a képei a Der Weltspiegel újságban. Hamarosan, 1933-ban azonban zsidó származása miatt kénytelen volt elhagyni Berlint. Egy rövid időre visszatért Budapestre, de hamarosan Párizsba emigrált.
Párizsban küzdött a megélhetésért, és 1934-ben még a számára oly kedves Leica gépet is el kellett adnia a túlélés érdekében. Néha még horgászni is eljárt, hogy valami étel kerülhessen ezáltal az asztalára. Itt, Párizsban találkozott a német Gerda Pohoryllével (aki később Gerda Taróra változtatta nevét), és elkezdte tanítani a fényképezést.
1936-ban felvette a Robert Capa nevet. Valószínűsíthető, hogy Gerdával ketten találták ki ezt az új megnevezést. Ebben az időben a fotósok munkáját kevéssé korlátozták, a szerzői jogok és tulajdonjogok sem voltak tisztázottak. Az olyan magazinok, mint például a Life gyakran használták ki a fotósokat. Capa ezért is szorgalmazta oly hevesen a fotós jogok és az ellenőrizhetőség kérdésének rendezését.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
2. világháború
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához
- Visszakerült Kolozsborsára a budapesti raktárépületből előkerült görögkatolikus harang
- Számos alkalommal sebesült meg, de imádta a csatazajt Sir Adrian Carton de Wiart
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap