A férfi szerzetesekhez képest kevésbé éltek elszigetelt életet a középkori apácák

Az apácazárdák kialakulása

Nők is csatlakoztak a szegénységi mozgalomhoz: Assisi Szent Klára, Ferenc nemesi születésű követője 1215-ben alapította meg a később róla elnevezett klarisszák női kolduló szerzetesrendjét. 1228-ra a klarisszáknak már csupán Észak-Itáliában huszonnégy rendháza volt. Mivel az egyház nem engedte, hogy a nők igét hirdessenek a nép között, a női mendikánsoknak sokszor nehézségekbe ütközött közösségeik hivatalos elismertetése. Klára saját reguláját, amely tökéletes szegénységet követelt meg a rendtől és tagjaitól egyaránt, végül 1253-ban fogadta el IV. Ince pápa.

A női kolostorok hasonló építészeti elrendezést követtek, mint a férfiakéi. A zárda szíve itt is a kerengő volt, amely egy nyitott teret fogott körbe, és ehhez csatlakoztak a további fontos épületek, mint a templom, a közösségi étkezésre szolgáló refektórium, a konyhák, szállások, illetve a szkriptórium és a könyvtár.

Sokszor zarándokszállás is helyet kapott a kolostorban, ahol az apácák által őrzött ereklyéket (Szűz Mária papucsától egy szent ujjpercéig) megcsodálni érkező zarándokok pihenhettek meg. Sok apácazárda rendelkezett külön-külön temetőkkel a tagjai, illetve a világi halottak számára; utóbbiak gyakran gazdag adománnyal nyerték el a lehetőséget, hogy a zárdában búcsúztassák és földeljék el őket.

Bár a legtöbben kegyes okokból csatlakoztak az apácarendekhez, hogy Istenhez közelebb vivő életet élhessenek, sok esetben gyakorlati megfontolások is elősegítették a döntést, elsősorban a gazdag, nemesi származású nők esetében, akik az apácarendek elsődleges utánpótlását jelentették (sokkal inkább, mint a hasonló hátterű férfiak a szerzetesrendek esetében).

Egy nemesi születésű nőnek az esetek túlnyomó többségében két lehetősége volt az életben: feleségül menni valakihez, aki eltartotta, vagy csatlakozni egy zárdához. Ebből kifolyólag az apácarendek sosem szűkölködtek új tagokban, és zárdáik száma hasonló volt a szerzetesek kolostoraiéhoz.

A fiatal lányokat szüleik vagy tanulni küldték a zárdákba (amelyek a korban nők számára elérhető legmagasabb színvonalú oktatást biztosították), vagy egyszerűen azért, mert annyi lánygyermek volt a családban, hogy nem tudták mindegyiket kiházasítani. A lányok először obláták lettek (a „felajánlani” jelentésű latin offero igéből), majd tinédzserként novíciák, végül körülbelül egy év után fogadalmat tehettek, hogy apácává váljanak.

A novíciák között idősebb nők is előfordultak, akik egy nyugodt, szemlélődéssel és elmélkedéssel töltött öregkor reményében csatlakoztak a zárdához. Ahogy a szerzetesek kolostoraiban, itt is voltak laikus nővérek, akik valamivel kevésbé szigorú életmódot követtek, mint az apácák, és a zárda körüli létfontosságú munkákat végezték. Bizonyos esetekben még világi férfiakat és nőket is felfogadtak bizonyos szolgálatok elvégzésére.

1. Az első szerzetesnők
2. Az apácazárdák kialakulása
3. Regula és mindennapi élet
4. Szent tevékenységek

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

12 450 ft 9 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

nyár
Múlt-kor magazin 2011

• Az örökség
• Akiknek tényleg a Balaton a Riviéra
• A közös kód
• Budapesti olimpiai álmok: az 1955-ös fiaskó históriája
• A Délvidék megszállása 1941-ben
• Nyugdíjvita a rendszerváltás után, avagy pedikűrollóval a határozatdzsungelben
• A Meidzsi-reform bevezetése a feudális Japánban
• Lengyel középiskola Balatonbogláron a második világháború alatt