2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

A fém ágyváz miatt nem találták meg az elnök halálos sebét ütő golyót

2022. szeptember 19. 11:50 MTI

A fém ágyváz

1880-ban szenátorrá választották, ám mielőtt helyét elfoglalhatta volna, váratlanul a Republikánus Párt elnökjelöltjének választották. Az elnökjelölő gyűlésen ugyanis a két esélyes jelölt – Grant volt elnök és James Blaine maine-i szenátor – támogatói egyensúlyban voltak, a patthelyzet feloldásaként végül a 36. szavazáson mindannyian a „sötét ló” Garfieldre voksoltak.

Bár a választási kampány idején a demokraták előráncigálták a vasúti panamát (plakátokra, házfalakra írták, újságok címlapjára nyomtatták a 329-es számot, ahány dollárt Garfield állítólag elfogadott kenőpénzként), nem jártak sikerrel.

A szavazatok számát tekintve Garfield csak tízezerrel kapott többet, mint ellenfele, a szintén polgárháborús tábornok Winfield Scott Hancock, de az elektori testületben kényelmes többséget szerzett.

Az Egyesült Államok huszadik elnöke 1881. március 4-én foglalta el hivatalát. Rövid ténykedése során főként a megosztott Republikánus Párt békítgetésével volt elfoglalva: az alelnöke, Chester A. Arthur vezette frakció ugyanis ellenezte a Garfield által tervbe vett közszolgálati reformot és a polgárháborúban vesztes Déllel való kíméletesebb bánásmódot.

Garfield a kinevezések kapcsán konfliktusba keveredett pártja legbefolyásosabb személyeivel, és győzött. Diadalát azonban már nem tudta kiaknázni: 1881. július 2-án merényletet követtek el ellene.

Az elnökre a washingtoni pályaudvaron lőtt rá kétszer egy elmebeteg ügyvéd, aki nem kapta meg az általa megpályázott párizsi konzuli tisztséget. (Mivel a tettes a Republikánus Pártnak az elnökkel szembenálló szárnyát és az alelnököt éltette, elterjedt az az alaptalan gyanú, hogy Arthur bérelte fel.)

Az egyik lövedék csak Garfield karját súrolta, a másik azonban hátába fúródott és sehogy sem találták. Az elkeseredett orvosok végül a telefont feltaláló Bellt is elhívták, aki maga készítette fémdetektorral vizsgálta át az elnök testét.

A golyó így sem lett meg, mert – mint később kiderült – az akkoriban ritkaságnak számító fém ágyváz miatt a készülék használhatatlannak bizonyult.

Az elnök egyre betegebb lett, magát a lövést még túlélte volna, azonban a sebében csupasz kézzel turkáló orvosok miatt vérmérgezést kapott és ebbe 1881. szeptember 19-én belehalt.

Ő maradt leghosszabban életben azon amerikai elnökök közül, akik merénylet áldozataivá váltak, és belehaltak sérüléseikbe. (Szakértők szerint akár csak húsz évvel később is könnyedén felépült volna.)

Merénylőjét 1882-ben – hiába volt szemmel láthatóan beszámíthatatlan – halálra ítélték és kivégezték. A következő elnök Chester A. Arthur lett, a meggyilkolt elnök egyik fia Theodore Roosevelt alatt a belügyminiszterségig vitte.

Garfield volt az Egyesült Államok második meggyilkolt, egyben a második legrövidebb ideig hivatalban lévő elnöke, s a negyedik, aki hivatalában halt meg.

A mai napig ő az egyetlen, akit közvetlenül a Képviselőházból választottak meg, és az egyetlen, aki egyszerre volt képviselő, megválasztott szenátor és megválasztott elnök. Érdekesség, hogy mindkét kezét kiválóan használta: képes volt arra, hogy a jobbal latinul, a ballal pedig görögül írjon egyszerre.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Dandártábornokként a polgárháborúbanA merényletről készült metszet
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár