A béke szószólójává és az ártatlanok segítőjévé vált a vietnámi háború idején lefotózott „napalmlány”
2021. július 2. 08:32 Múlt-kor
Korábban
Vietnámi fotós a háborúról
Huynh Cong Ut az első indokínai háború idején született, amikor még a francia gyarmattartók ellen harcoltak a helyiek. Nyolc bátyja és egy nővére volt. Már az egyik fivére, Huynh Than My is fotóriporterként dolgozott az Associated Pressnél, így Ut korán megismerkedett a fényképezőgéppel. 1965 októberében azonban Myt lelőtték, amikor a Vietkongok lerohanták azt a dél-vietnámi katonai állást, ahol az egészségügyi ellátására várt.
Az ekkor Saigonban élő Ut a bátyja temetése után elhatározta: ő is fotóriporter lesz. Az édesanyja felkereste az AP irodáját, hogy állást szerezzen a fiának. Eleinte nem akarták alkalmazni Utot, mivel addigra a család már két tagját is elveszítette a háborúban.
Ut azonban hamar bebizonyította, hogy igen tehetséges fotós. Később ráragadt a Nick becenév, amely a vietnámi „Nic-Nic” névből eredt. Ezzel szokták illetni a családok legfiatalabb gyermekeit. Ut kollégája, Henri Huet azonban olyan gyakran nevezte őt „Nick”-nek, hogy a munkatársai idővel már csak így emlegették.
Harctéri munkával akkor bízták meg, amikor a front Saigonhoz közelített. Egyik nap Henri Huet úgy döntött, hamarabb megy szabadságra, így Ut helyett ő szállt fel egy Laoszból Saigonba tartó helikopterre. A járművet az észak-vietnámi hadsereg lelőtte, a rajta lévő fotóriporterek és katonák mind meghaltak. Ut az életét köszönhette ennek a cserének.
1972. június 8-án már veterán fotósnak számított, amikor értesült a Trảng Bàngnál folyó harcokról. Kora reggel érkeztek meg a helyszínre, ahol a főúton nagyjából ezer főnyi menekülttel találkoztak, a hadsereg lezárta az utat. A menekülőkről készített fotók elegendő anyagot szolgáltattak volna a fényképésznek, ám Ut úgy döntött, marad még egy kis ideig, így lett szemtanúja, majd megörökítője egy napalmtámadásnak.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Németország
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését
- Nem nyerte el a korabeli kritikusok tetszését Beethoven IX. szimfóniája
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek
- Több ezer harckocsit és repülőgépet vetettek be a szovjetek Berlin elfoglalásához
- Kizárták a pártból az amerikaiakkal barátkozó szovjet katonákat
- Megérzései segítették a modern régészet alapjait megteremtő Dörpfeldet
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.