2500 oldalnyi dokumentumot gyűjtött össze az FBI Frank Sinatra alvilági kapcsolatait kutatva
2020. december 12. 08:32 Múlt-kor
Korábban
Egy fotó, és ami mögötte van
Sinatra vélelmezhető alvilági kapcsolatainak a legjobb illusztrációja az a fénykép, amely Havannában készült róla és egy csapat olasz származású maffiózóról. 1946 decemberében a frissen szabadult Lucky Lucianót a hatóságok visszatoloncolták volna Szicíliába, ám ő ehelyett Kuba felé vette az irányt. Az ország akkoriban jelentős amerikai befolyás alatt állt, amely többek között az alvilág egyfajta „exportjával” is együtt járt. Az olasz maffia tagjai kaszinókat működtettek, és meghúzódhattak Kuba területén.
Az úgynevezett havannai konferencián Luciano és társai a Hotel Nacionalban gyűltek össze, hogy megtárgyalják a különböző csoportok közötti vitás kérdéseket, így például a havannai kaszinók sorsát, illetve a heroincsempészettel kapcsolatos aktuális kérdéseket. A nagyszabású esemény külsőleg gazdag emberek gálájára emlékeztetett, amelyre mások mellett fellépő művészként hívták meg Frank Sinatrát is.
Az énekes Havannába több olyan ismerősével együtt érkezett, akik valóban a maffia tagjai voltak, kubai tartózkodása idején pedig mintegy testőrként szolgáltak mellette. Amikor a sajtó tudomást szerzett Sinatra havannai szerepléséről, volt olyan újság, amelyik „Shame, Sinatra” (Szégyen ez, Sinatra) szalagcímmel jelent meg.
Sinatra a róla kialakított kép – és a gyanúra okot adó megnyilvánulások miatt – soha nem tudott szabadulni azoktól a pletykáktól, amelyek újra és újra kapcsolatba hozták a szervezett bűnözéssel. Úgy öltözködött például, mint egy gengszter, hozzájuk hasonlóan beszélt, olasz származású is volt, olyan környezetben nőtt fel, és olyan emberekkel barátkozott, akik távolabbi, közelebbi kapcsolatot ápoltak a maffiával.
Ráadásul az 1960-as években Sinatra még kaszinót is üzemeltetett. Az FBI által 1998-ban nyilvánosságra hozott aktákból azonban az állandó kapcsolattartáson kívül semmit nem tudtak rábizonyítani, ő maga pedig a nyilvánosság előtt többször is határozottan cáfolta az alvilággal való összeköttetéséről szóló rágalmakat. Ma az valószínűsíthető, hogy ha ismert is a szervezett bűnözésből különböző figurákat, a velük való kapcsolata leginkább énekesi mivoltából fakadt, és nem volt egyik olasz alvilági csoportosulás tagja sem.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
erotika
- Korántsem voltak mentesek a pajzán hajlamoktól Amerika alapító atyái
- Ez volt a kis kék pirula középkori elődje
- „Csók elején nem érdemes kapkodni!” – szex a Kádár-rendszerben
- Így próbálták pótolni a megfogyatkozott férfierőt a középkorban
- Amerika alapító atyáinak túlfűtött magánélete
- Egészséges erotika – szex a szocializmus évtizedeiben
- Pillantás a szoknya alá: a frivolan hintáztató Jean-Honoré Fragonard
- Erotikus mitológiai ábrázolások harangozzák be a tavaszt a Szépművészeti Múzeum új kamaratárlatán
- Csempészett pornó és topless strandok: egészséges erotika a szocializmusban
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank 13:20
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő 11:20
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap