Fejér megye frekventált helyén, Dég és Enying között lapul meg Mátyásdomb, az egykori Feketepuszta. A település nevének eredetéhez legendák kapcsolódnak, amelyek olykor kedvező, máskor inkább negatív színben tüntetik fel a névadót. A puszta mai nevét ugyanis 1952-ben kapta, és ekkor alakult ki az a tévhit, amely szerint névadója nem Mátyás király, és nem is egy itt található természeti képződmény, bizonyos Mátyás-domb, hanem inkább Rákosi Mátyás lehetett. Az illetékes tudományágak mind a mai napig próbálják megfejteni a hiányos oklevél (nem szerepel az alapító okirat jegyzőkönyvében a névválasztás indoka) miatt kialakult anomáliát. A község néveredeténél csak a kastély múltbeli és jelenkori sorsa bizonytalanabb. Építéséről kevés forrás ismert, és a ma üresen álló épület jövője ugyancsak kérdéses.
Pedig a község elhelyezkedése igen vonzó, szinte azonos távolságra fekszik a Balatontól és Budapesttől, így mindenhonnan könnyen megközelíthető. Nem véletlen, hogy a közelben (Dég, Enying) egykor birtokokkal rendelkező családok könnyen tudták értékesíteni a területet. Így került a mezőföldi település a Koller családtól 1769-ben a tolnai Festeticsek kezébe, ekkor Festetics Pál vásárolta meg, és a birtok évszázadokig a család tulajdonában maradt. A gazdálkodás már a vásárlás pillanatában megindult, a község igazi fellendülése mégis sokkal később, a XIX. század végén következett be, amikor Lamm Ármin kereskedő vette bérbe a területet. A Lamm család eredetileg kereskedéssel foglalkozott, nevüket később Lonkaira változtatták.
Az Enyinggel határos puszták közé sorolt lápos, mocsaras, 4400 holdnyi területet feltehetőleg olcsón tudta bérelni Lonkai Ármin, mert nem sokkal a szerződéskötés után, 1890 körül hatalmas átalakításba fogott. Lecsapoltatta a mocsarat, és megkezdte a nagyarányú gazdálkodást. Árkot ásott, gőzekét állított be, kisvasutat épített, amelyet kezdetben lovak, majd mozdonyok húztak. A pusztán lakók száma – 1836-hoz képest – majd’ megtízszereződött. A gazdag kereskedőnek és szorgosan gazdálkodó bérlőnek hosszú távú tervei voltak, ezért a birtok központjába valamikor 1900 körül kastélyt épített. Az építkezésről nem sok adat maradt fenn, ezért csak a stílusjegyekből és a térképekből kaphatunk némi információt. Ezekből tudható, hogy a kisméretű kastély kialakításával – bár néhány évvel megkésve – a kor divatjához próbált igazodni. Az egyemeletes épület téglalap alaprajzú, tömegének jellegzetességét a bal sarkához rézsűsen hozzáépített saroktorony adja, amelyet kupola koronáz. Az eklektikus formajegyeken túl a századforduló szecessziós világának néhány apró részlete is visszaköszön, de összességében inkább a barokk kastélyok hangulatát idézi az épület díszítése. Hall, az emeleten díszterem és tizennégy szoba, borospince volt benne.
A teljes cikk a Múlt-kor történelmi magazin 2014. ősz számában olvasható.
2014. ősz1989 - A szabadság kapujában |