1731  és  1841  között  Vácott  a  jómódú,  főként  német  származású  polgárok  gyakran választották temetkezési helyül a Domonkos-rendi templom kriptáját. Ruhájuk színe alapján a domonkos szerzeteseket a nép fehér barátoknak, az általuk emelt templomot pedig Fehérek templomának  hívta;  ez  utóbbi  elnevezés  a  mai  napig fennmaradt  a  váciak  körében.  A templom   kriptájából,   amelyet   1994–1995-ben   tártak   fel,   kétszázhatvanöt   spontán mumifikálódott  tetem,  továbbá  mintegy  negyven  egyén  csontvázát  tartalmazó  osszárium maradt  az  utókorra.Az  emberi  maradványok  a  Magyar  Természettudományi  Múzeum Embertani  Tárába  kerültek,  míg  a  koporsók,  viseletek  és  egyéb  tárgyi  mellékletek  a  váci Tragor Ignác Múzeumban találhatók. A  kétszázhatvanöt  természetesen  mumifikálódott  emberi  maradvány  nagyobb  része polgári,  kisebb  része  egyházi  személyé  volt.  A  szerzeteseket  –  szám  szerint  tizenhetet  – egykor  a  kripta  külön  álló  részében  helyezték  el.  A  polgárok  koporsói  nemcsak  hely tekintetében  különültek  el  a  szerzetesekéitől,  hanem  a  díszítésükben  is  lényeges  eltérés mutatkozott.  A  szerzetesek  koporsói  anonimek  és  (egyet  kivéve)  díszítetlenek  voltak,  a többiek esetében a koporsó anyaga és minősége, valamint a díszítésük változatosságot mutat. A  feltárás  során  három  apáca  maradványait  is  megtalálták,  ők  egykor  nem  a  szerzetesek mellett kaptak helyet, hanem a polgárok között.

Szüzek példaképe

A  váci  múmiák  közül  Tridentina  Róza  Ciánia  esete  az  egyik  legizgalmasabb.  Nagyon rejtélyes dolog történt vele, amire mindeddig nem sikerült egyértelmű magyarázatot találni. Teste a feltáráskor a 12-es számmal jelölt festetlen tölgyfa koporsóban feküdt. A koporsó két végén és közepén öntöttvas fogantyú volt, a tetején vésett kereszt, valamint egy réztábla, rajta latin nyelvű felirattal: „OID ROSA: CIANIA: TRIDENTINA / QUAE PIISME OBIIT XVIII. KAL. IAN./ ANNO CHR. MDCCXCVIII / VIXIT ANNOS LI. M. XI. D. XII. / IN. VIRGINUM  EXEMPLUM”  (magyarul:  „Tridentina  Róza  Ciánia,  aki  jámboran  meghalt december 15-én az 1798. évben, élt 51 évet, 11 hónapot, 12 napot, a szüzek példaképe volt”). A  belső  lepel  zsákvászonból,  a  külső  lepel  fehér  vászonból  készült,  utóbbira  saját anyagából  fodor  volt  varrva.  A  párna  fehér  színű,  négy  sarkát  szalagcsokor  díszítette.  Az elhunyt  posztóból  készült  rendi  ruhát  viselt,  amelynek  alsó  része  a  bokát  is  takaró  fehér, bordás anyagból készült, felső része pedig a karokat is teljesen takarta, és egészen a csuklókig ért. A  holttestet  meglepően  gazdagon díszítették.  Kezeit a hasán  összekulcsolták,  és széles selyemszalagokból  kötött  masnival  díszítették.

A  csuklók  keskenyebb  szalagokkal  voltak áthurkolva  úgy,  hogy  a  szalag  mindkét  kéznél  külön-külön  futott  le,  és  a  végén  nem  volt összekötve.  A  kezek  közé  hosszú  szárú  virág  volt  becsúsztatva,  alatta  masnival.  Fején virágkoszorú volt rozmaringszálakkal, a fejtetőn fekete selyemszalag csokorra kötve. Még a bal  vállánál  is  találtak  virágmaradványokat.  A  lábak  fekete  szalaggal  voltak  áttekerve. Nyakbavalója  vastag,  szalagos  gallér  volt.  A  harisnyát  a  comb  közepén  pántlikával rögzítették.  A  koporsóban  olvasót találtak, a bal lábnál pedig  egy papírcsomagot, amely az olvasóval volt áttekerve.  A korhadt papíron  írásnyomokat lehetett felfedezni. A csomagban kissé bizarr dologra bukkantak: egy kéz maradványára.

A teljes cikk a Múlt-kor történelmi magazin 2014. ősz számában olvasható.