Kannibálok Klubja: a viktoriánus kor rasszistái

2014. július 23. 21:08

Bertolini étterme olcsó, ugyanakkor elbűvölő volt: a tökéletes hely az "éjszaka császárainak". Kiváltképp kedd éjjelente. Bertolini hátsó szobájában ugyanis ekkor köztiszteletben álló bírák és orvosok, rafinált ügyvédek, neves államférfiak, ünnepelt költők és írófejedelmek tivornyáztak, sokat ittak és pöfékeltek, na meg véget nem érő eszmefuttatást folytattak a brit gyarmatokon folyó életről. Szó esett többek között poligámiáról, a fallikus szimbólumok imádásáról, a nők körülmetéléséről, kannibalizmusról és az ott tapasztalt állatias ösztönökről. Ha egy istenfélő ember netalán betévedt volna a Fleet Street-i hírhedt lokálba, bizony a szava is elállt volna az ott látottaktól-hallottaktól. Valakinek viszont ez volt maga az élet. A klub.

Korábban

A tudomány felkent apostolai és a kreacionizmust vallók közötti végeláthatatlan disputát megelőzően sokáig a monogenezis és a poligenezis híveinek csörtéjétől volt hangos a viktoriánus kori Anglia. A monogenezis-elmélet az emberi faj kialakulását általában egyetlen hominidához köti, tehát szerinte minden embertípus egyazon emberi fajhoz tartozik, és közös ősöktől származik. Ennek ellenpárja a poligenezis, amely a gyarmatosítás nyomán az emberi rasszokat különböző eredetűnek tekinti.

A tudományos módszerek megszületése és az angolszász felsőbbrendűséget hirdető elitista attitűd között áthidalhatatlan szakadék húzódott. Talán nem véletlen, hogy a Brit Birodalom - amely a Földön valaha létezett legnagyobb kiterjedésű, lakosságú és gazdasági erejű gyarmattartó birodalom volt - "dicső" korában utóbbi tökéletes összhangban volt a gyarmatosítók nézeteivel: egyetlen rassz sem érhetett fel a felvilágosult brit gentleman-hoz.

Az antagonisztikus ellentétek elemi erővel törtek fel a korabeli közéleti és tudományos diskurzusokban, sőt éket vert az akkor két évtizede létező Londoni Etnológiai Társaság tagjai közé is. Ekkor két tag, Sir Richard Francis Burton és Dr. James Hunt úgy döntött, szakít a szerintük elavult nézeteket valló társasággal, és új tudományos szervezetet hoznak létre a poligenezis-elmélet népszerűsítésére: ez lett a Londoni Antropológiai Társaság.

Az "alapító atya", Sir Richard Francis Burton

Burton saját szavai szerint a társaság fő célja az volt, hogy „olyan orgánumot adjon az utazók kezébe, melynek segítségével a kéziratokban rögzített megfigyeléseik megmenthetők a feledés elől, valamint a társadalmi és szexuális kérdésekre vonatkozó értékes információk nyomtatásban is megjelenhetnek”. A két "rebellis" által gründolt társaság támogatta a Franz Joseph Gall osztrák anatómus és fiziológus által 1796-ban kifejlesztett, az emberi koponya mérésein alapuló áltudomány, a frenológia elterjedését, s persze széles körben hirdették a monogenezist tagadó eredetelméletüket.

A legfrissebb kutatások szerint a Londoni Antropológiai Társaság tagjai titkos propagandatevékenységet végeztek az Egyesült Államok tizenegy déli állama által létrehozott, 1861 és 1865 között fennállt államszövetség, a Konföderáció javára, s arra törekedtek, hogy meggyőzzék a londoniakat az afrikai rabszolgák alacsonyrendűségéről: nevezetesen, hogy biológiailag alkalmatlanok az ültetvényeken folyó munkáknál összetettebb feladatok elvégzésére.

A Londoni Antropológiai Társaság idővel egyre exkluzívabb lett, a társadalom befolyásos, magas rangú lázadóinak gyülekezőhelye, amelynek "magja" a The Cannibal Club volt. Bár hivatalosan Hunt elnökölt, a társaság motorja Burton volt. Habitusa tökéletesen illett a szerephez. Az egyes források szerint 29 európai, ázsiai és afrikai nyelvet beszélő, torquay-i származású férfi igazi polihisztor volt: vívott, verset és regényt írt, lefordította Az Ezeregyéjszaka meséit és a Kámaszútrát, katonaként részt vett a krími háborúban, felfedezőként Afrika keleti partjait kutatta, Indiai szolgálata alatt a Brit Kelet-indiai Társaság századosa volt, s kereskedőnek öltözve 1854-ben eljutott Mekkába is. Amikor egy anglikán lelkész egyszer arról faggatta, hogy ölt-e már embert, Burton hűvösen így válaszolt: "Uram, büszkén állíthatom, hogy a Tízparancsolatban szereplő összes bűnt elkövettem már".

A Kannibál Klub ennélfogva Burton egyik menedékhelye lett. A társaság - amely nevét Burtonnak a kannibalizmus iránti rajongása nyomán kapta - "hivatalos" szimbóluma nem is lehetett volna kifejezőbb: egy fából faragott buzogány, amelyen egy tipikusnak mondott afrikai fej emberi combcsontot rágcsál. Az összejövetelek kezdő aktusaként a társaság egyik tagja felállt és elmondta a klub Kannibál Katekizmusát. A dekadens költő, Algernon Charles Swinburne által jegyzett poéma nyitóversszaka jól illusztrálja a társaság erősen antiklerikális irányvonalát:

Preserve us from our enemies;
Thou who art Lord of suns and skies;
Whose meat and drink is flesh in pies;
And blood in bowls!
Of thy sweet mercy, damn their eyes;
And damn their souls!

Ellenségeinktől, ments meg, Uram minket;
Napok s egek teremtője, ki magad vagy minden;
Olthatatlan szomj és kínzó, testet öltött éhség;
hús s vérrel csordultig telt kehely!
Drága irgalmad legyen szemükre éjsötétség;
s mind örökre átkozott legyen!

(Domonkos Eszter fordítása)

Az alacsony növésű, vézna testalkatú, sunyin mosolygó Swinburne a társaság talán legzüllöttebb tagja volt. Hozzá kell tenni, hogy a regényíróként és kritikusként is ismert Swineburne emellett az Encyclopedia Britannica 11. kiadásán dolgozott, ráadásul 1903 és 1907 között minden évben, illetve 1909-ben is jelölték az irodalmi Nobel-díjra - amit azonban soha nem kapott meg. Költészetére főleg Shelley és Keats hatottak, hírnevét pedig Atalanta in Calydon (1865) című drámájával alapozta meg.

Algernon Swinburne és Richard Monckton Milnes

A katekizmus elszavalását követően a társaság tagjai inni és enni kezdtek, majd beszédbe elegyedtek egymással - mindezt mindenfajta kötöttség nélkül, hiszen - talán mondani sem kell - semmiféle napirendi pont nem volt a társaság összejövetelein. A Kannibál Klub tagjai igazi kultúrforradalmárok voltak; vidám hedonisták, tudományos értelemben rasszisták, akiket erősen foglalkoztatott a szexualitás témaköre, s akik az elfojtott szexuális vágyat nemzeti krízisként élték meg.

A klub egyik központi figurája a 19. század leghírhedtebb ateistája, az állam és egyház szétválasztásáért kampányoló - egyébiránt ma is működő - Nemzeti Laikus Társaság alapítója, Charles Bradlaugh volt. A lázítással és blaszfémiával vádolt National Reformer szerkesztőjeként komoly ismertségre szert tevő, a földreformmal és a születési szabályozás kérdésével kampányoló politikai aktivista 1880-ban a brit parlamentbe is bekerült, igaz, Bradlaugh ekkor egy rövid időre a Big Ben alatti cella vendégszeretetét is élvezhette, miután a brit törvényhozás 274 igen és 7 nem szavazat mellett megszavazta az újdonsült honatya őrizetbe vételét a parlamenti eskütétel megtagadása miatt. A krónikások azt is feljegyezték, hogy az 57 éves korában elhunyt alapító 1891-es temetésekor háromezer ember kísérte el utolsó útjára - a tömegbe elvegyülve ott találjuk az akkor 21 éves Mahátma Gandhit is.

A klub másik prominens tagja Richard Monckton Milnes, Houghton bárója volt, akiről úgy tartják, hogy az ő tollából származott az örömét kisfiúk megvesszőzésében lelő iskolamesterről szóló The Rodiad című pornografikus vers, s aki hatalmas pornográf irodalmat halmozott fel hosszú élete során. Milnes nem lógott ki a sorból, a Kannibál Klub tagjai ugyanis kettős életet éltek: nappal köztiszteletben álló személyek, éjszaka perverz hajlamú emberek. Mindenesetre a társaságnak a demagógián és a polgárpukkasztáson túl kézzel fogható céljai voltak: le akartak számolni a prüdériával, liberális utat kínálva London lakosságának.

Ám alighogy megszületett, a társaság és a klub felett eljárt az idő. Privilégiumát a 19. század második felében a pornográf képeslapokat tömegével gyártó francia és brit cégek kezdték veszélyeztetni, a klub így alig néhány évet élt meg. Miután Hunt 1869-ben elhunyt, Burtont pedig a diplomáciai szolgálat külföldre szólította, a társaság eljelentéktelenedett. Bár Burton a hetvenes években tett még egy kósza kísérletet a klub felrázására, a csatazaj pusztába kiáltó szó maradt. 1871-ben az Antropológiai Társaság és a Londoni Etnológiai Társaság brit Királyi Antropológiai Társaság néven újraegyesült, s ma is aktív. Burton életének csúcspontja pedig 1886-ban jött el, amikor lovagi rangot kapott Viktória brit királynőtől.