Talán még az oszmán hordának is meggyűlt a baja a Mezőföld laza szerkezetű talajával, amikor a sárga földdel tette egyenlővé e vidéket. A muszlim imámok után a kocsisok káromkodását visszhangozta a homok, amikor pár család látogatóba igyekezett az új földekre, hogy reményekkel telve új, nemesi életet kezdjenek a napszítta szelíd dombok között. Ezzel a felfedezőcsapattal érkezett ide Győrből a Gindly család is, amelynek tagjai kiváló tehetségük miatt részesültek e földekben. 

A Tolna megyei Tengelic környéki birtok elhagyatottá vált, mivel korábbi tulajdonosai nem tudták adománylevelükkel igazolni tulajdonukat a királynál, ezért I. Lipót szabadon rendelkezhetett a területtel mint hadizsákmánnyal. A győri tőzsérfamília, a Gindly család állítólag olyan sok élelemmel látta el a hadsereget, hogy a király nem győzte meghálálni nemesi cselekedetüket, és ezt nem mással, mint azzal tette, hogy 15 ezer holdnyi területet adományozott Gindly Balázs Ferdinándnak és Gindly Urbánnak. A legenda szerint a Gindlyk annyi földet vehettek birtokba, amennyit napkeltétől napnyugtáig lovon körbe tudtak járni és kötéllel be tudtak keríteni vagy körbeszántani. A földek mellé 1730-ban III. Károlytól még nemesi címet is kaptak ’de puszta Tengelic’ előnévvel. A szorgos – immár nemes – kereskedőcsalád megváltoztatta a kietlen vidék arculatát. Virágzó birtokközpontot és hozzájuk szorosan kapcsolódó kisebb uradalmi központokat építettek, amelyek száma gombamód szaporodott a XVIII–XIX. században. Gazdaságszervező tehetségüknél csak a lányaik szépsége (no és gazdagsága!) volt híresebb. Számtalan kérő hódította meg a hölgyek szívét, hogy aztán a hatalmas birtok szépen felaprózódjon. A hozományokkal az új tulajdonosok is jól bántak, így Kövesd és Tengelic környékén igazi klánszerű gazdasági kapcsolatok és az ezekkel együtt járó gyarapodások kezdődtek, amelyeknek csak a második világháború vetett véget.

Az Alsótengelichez tartozó, de Kölesdről könnyen megközelíthető birtoktest Jeszenszky Kálmán kezébe került, aki egy Gindly lányt vett feleségül. Leányuk, Katalin nevét őrzi a puszta, ahol a saját otthonukat felépítették. Jeszenszky alig háromszor-négyszer volt gazdagabb egy jómódú parasztnál, de új birtokán 1860 körül egy kastély építésébe kezdett. Ez az épület a mai kastélynak csak egy kisebb részét foglalta el. A leírások szerint klasszicista díszítésekkel látták el. Középső szárnya csupán 1866 körül épül fel. A Jeszenszky család valamikor a század végén eladta a birtokot Patay Istvánnak, akitől később báró Schell József vásárolta meg. Schell feleségének, Sigray Klárának a közelben voltak megörökölt birtokai, ezek kiegészítéseként vásárolták meg Katalinpusztát. 1910 augusztusára kibővítették a rezidenciát Diczenty László szekszárdi építész tervei alapján. A közel 4600 négyzetméter alapterületű kastély impozáns megjelenésével kiemelkedett a környék hasonló épületei közül. A nagy műveltségű báró könyvritkaságokat tartalmazó bibliotékáját rendezte be először az új épületben, de páratlan szépségű dísztermet, báltermet és a kor szokásának megfelelő közösségi, háló- és kiszolgálótermeket is magában foglalt a hatalmas, H alaprajzú épület. Lépcsőházában már a szecesszió formakincsei is megjelentek, az új, modern stílus vidéki ízlésében.

A teljes cikk a Múlt-kor történelmi magazin 2014. nyár számában olvasható.