A régészek élete nem csak játék és mese: a legtöbb felfedezés megfilmesítése bizonyára maga után vonná a 18-as karikát. Ezúttal olyan régészeti leletekből válogattunk, amelyek feltárása erősen gyomorforgató, meghökkentő vagy éppen elszomorító lehetett.

Miért ordít egy múmia? 

1886 júniusában Gaston Maspero, az egyiptomi Nemzeti Régészeti Hivatal vezetője igencsak különös felfedezést tett, amikor egy undorítóan bűzös szagot árasztó múmiát csomagolt ki a Királyok völgyében. Már a kezdet kezdetén furcsának találta azt, hogy a testet juhgyapjúból készült anyagba csomagolták, az egyiptomiak ugyanis Hérodotosz szerint a gyapjúruhát rituálisan tisztátalannak tartották. Az is meghökkentette, hogy a ruhaanyag több mint háromezer év után is fehér színű volt. Az elhunyt keze és lába tisztázatlan okból kifolyólag annyira szorosan be volt tekerve a leplekbe, hogy az már megkötözésnek minősíthető. Amikor pedig a régész a feltáró művelet során a fejhez érkezett, egy „sikoltó múmiát” láthatott.

A vizsgálatok azt derítették ki, hogy a szerencsétlen egyiptomit valószínűleg a haláláig kínozták, de az is történhetett, hogy élve temették el. Néhány tanulmány ugyanakkor jóval prózaibb magyarázatot fűzött a leleten tapasztaltakhoz: ha a mumifikálás során az alany állkapcsa nincs megfelelően leszíjazva, a procedúra során természetes módon kinyílik, s igen ijesztő, sikító állapotba kerül. Azonban a rejtély itt még nem ért véget: az áldozat torkába gyantát öntöttek, a test belső szervei pedig érintetlenek voltak, tehát nem történt mumifikálás. A sikító múmia kiléte máig ködbe vész, egyes elméletek szerint III. Ramszesz lázadó fiával kell azonosítanunk. 

A teljes cikk a Múlt-kor történelmi magazin 2014. nyár számában olvasható.