2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Ezeket a sportokat ne keresse Szocsiban

2014. február 7. 08:51

Téli öttusa, kutyaszánhúzás, bajor curling, military patrol: sportrajongó legyen a talpán, aki akárcsak hallott is ezekről a sportágakról, nemhogy meg tudná mondani, hogyan és hányan játsszák például a jéglabdát. Pedig a téli olimpiák 1924 óta íródó történetében a felsorolt sportok - legalább egyszer - már megmutathatták magukat a szélesebb közönségnek, ám bármennyire is "egzotikusak", végül nem sikerült állandó helyet bérelni maguknak a négyévente megrendezendő ötkarikás játékok hivatalos programjában. Íme közülük öt.

Síjöring

Úgynevezett bemutató sportokat (demonstration sport) gyakran játszottak az újkori olimpiákon, általában azért, hogy támogassák a rendező ország helyi sportját, illetve hogy felmérjék az érdeklődést és a támogatottságot. Az első 1912-ben, a stockholmi nyári olimpián debütált: a hagyományos izlandi birkózás, a glíma bár bekerült a hivatalos programba, az ott szerzett érmeket nem számították az éremtáblázatokon. Az ötkarikás játékok lebonyolításával megbízott nemzeti olimpiai bizottságok később (az 1960-as rómait, az 1976-os montrealit és az azt követő moszkvait leszámítva) legalább egy, de inkább két, jellemzően a házigazda országban népszerű - amilyen például a baseball volt a Los Angeles-i olimpián 1984-ben - bemutató sportot is megismertettek a szélesebb publikummal. Ezzel a gyakorlattal - felismerve azt, hogy már nem tudják a kívánt figyelmet megadni a sportoknak - végül 1992 után szakítottak.

Bár a svájci St. Moritzban rendezett második téli olimpián (1928) még csak nyolc versenyszámban hirdettek győztest, a festői szépségű alpesi településén két bemutató sport is bemutatkozott. Ezek egyike volt a síjöring. A skandináv eredetű (a norvég skikjøring magyarul sívezetést jelent) sport lényege, hogy egy síléceken haladó személyt egy kutya (vagy kutyák), ló vagy motoros jármű húzza. St. Moritzban a lovas változat szerepelt, ám lovas és akadályok nélkül, a versenyzők egy időben haladtak a pályán. A sport egyébként a finn pulka "oldalági" leszármazottja lehet, amiben a szánkóhoz hasonló, Magyarországon is ismert tobogánt használnak.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár