2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

10 tény a templomosokról

2014. január 8. 10:06

1. A Templomos Rendet 1118-ban – főként a szentföldi zarándokok védelmére – hozta létre Hugues de Payens champagne-i lovag nyolc társával együtt. A templomosok egyszerre voltak katonák és szerzetes papok.

2. A rend gyors sikeréhez nagyban hozzájárult Clairvaux-i Szent Bernát támogatása, aki megalkotta a rend reguláját, és írásaiban dicsérte a szerzetes lovagokat. A regula szerint a szüzességi fogadalmat tett templomosok csak anyjukat, nővérüket és nagynénjüket csókolhatták meg.

3. Mivel II. Balduin jeruzsálemi király az egykori Salamon-templom egyik szárnyát adományozta a lovagoknak, elterjedt a legenda, hogy a katona-papok a templom kincseinek birtokában (frigyláda, Szent Grál stb.) szerezték óriási hatalmukat.

4. A templomosok találták fel a csekket. A szentföldi zarándokok a templomosok európai telephelyein adták le értékeiket, majd cserébe kaptak egy hitellevelet, amit a helyszínre érve beválthattak.

5. A 13. századra Európa bankáraivá váló templomosok – más keresztény hitelezőkkel szemben – kamatot is felszámolhattak.

6. Mivel a lovagok szegénységi fogadalmat tettek, nem lehettek gazdagok, a rend azonban saját ügyeinek bonyolítására óriási vagyont halmozott fel. A templomosok hatalma a hódítások, az adományok, valamint banki tevékenységük révén hamarosan egész Nyugat-Európára kiterjedt, és az uralkodók legfőbb hitelezőivé váltak.

7. Mivel IV. Fülöp francia király legnagyobb hitelezői a templomosok voltak, az uralkodó helyzete könnyítése érdekében 1307. október 13-án 140 lovagot letartóztatott, és megkezdte a rend felszámolását. Sokak szerint péntek 13-át azért tartjuk szerencsétlen napnak, mivel 1307. október 13-a, a templomosok elfogásának napja péntekre esett, ez azonban valószínűleg csak egy legenda.

8. A templomosokat többek között a feszület leköpésével, Krisztus tagadásával, ördögimádással, valamint azzal vádolták, hogy fenéken csókolták egymást a beavatási szertartásokon.

9. Mivel a templomosok pecsétje két, közös lovon, egymás háta mögött ülő embert ábrázol, a lovagokra könnyen rásütötték, hogy homoszexuálisok.

10. Egy elmélet szerint a templomosok a szabadkőművesek elődei, mivel a rend felszámolása után néhányan Skóciába szöktek, és ott – elkerülendő az üldöztetést – szabadkőműves néven folytatták tevékenységüket. 

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár