A történelem Supermanjei: hősök és legendák
2013. június 20. 17:29
Korábban
Sámson
A következő legendás hősünk a bibliai Ószövetségben bukkan fel, s Akhilleuszhoz hasonlóan szintén megvan a maga gyenge pontja. Izrael történetének utolsó nagy bírája egyedül szállt szembe a zsidó népet sanyargató filiszteusokkal, akik feleségét is megölték. Bosszúból felgyújtotta a vetéseiket, egy elbeszélés szerint pedig egyszer egy szamárállkapoccsal ezer filiszteust küldött a másvilágra. Sámson sok éven át magában tartotta gyengeségének titkát, azonban a szépséges Delila csábításának nem tudott ellenállni, s elárulta neki, hogy ereje a hajában lakozik.
A számító nő kihasználta a kínálkozó alkalmat, s leborotválta Sámson haját, akinek legendás ereje ily módon megfogyatkozott, s nem tudott kiszabadulni kötelékeiből. A fogatlan "oroszlánt" ellenségei megkínozták, megvakították, s tömlöcbe vetették. Hónapokkal később, amikor a filiszteusok Dágon nevű istenüknek mutattak be áldozatot, a hecc kedvéért előhozatták a fogvatartott zsidót is, hogy szórakoztassa őket. A fogságban újból kinőtt a haja, így a vak Sámson utolsó bosszújaként a ház oszlopainak támaszkodva kidöntötte az épületet, amely Sámsonnal együtt sok száz filiszteust temetett maga alá.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Múlt-kor magazin 2018. különszám
- Hitler és a nők
- Tamáska Mária az "Öreg" árnyékában
- Magyar deportáltak felszabadulása és hazatérése
- Petőfi halála és a túlélés költői
- Kádár János és az ő Piroskája
- A Nagy Háború osztrák–magyar tábori bordélyai
- Vágy és vezeklés
- Rákosi Mátyás 15 évig tartó „gyógykezelése”
- Az elveszett csejtei "Vérgrófnő"
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része tegnap
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat tegnap