Taktikusan működött a téesz-szervezés utolsó hulláma

2013. március 12. 16:46

A harmadik, 1958-1961-ben zajlott kollektivizálási hullám megítélésére vonatkozóan - többek között a kádári kormányzatnak is köszönhetően - a korábbi téeszesítésekhez viszonyítva eltérő vélekedés él nagyrészt a köztudatban ma is. Eszerint a szóbeli meggyőzésre, a felajánlott pozitívumok és negatív hozadékok közötti választásra, illetve a józan belátásra helyeződött a hangsúly. S ha volt is fizikai nyomásgyakorlás, annak mértéke elenyészőnek tekinthető a korábbi hullámok során alkalmazotthoz képest. Egy másik nézőpont szerint azonban az ígéretek és fenyegetések, vagyis a mérlegelés tárgyául felkínált lehetőségek mellett komoly mértékben fordultak elő fizikai atrocitások is.

Korábban

Nem volt olyan békés

„A panaszos ismét nem írta alá a belépési nyilatkozatot, és kiment a folyosóra azzal a szándékkal, hogy haza megy. Az ajtónál utolérték, és vissza akarták hívni. Ő nem akart vissza menni, és ebből eredően dulakodás támadt, minek következtében a panaszos elesett. A panaszt tevő kijelentette, hogy nem úgy lökték el, hanem kicsúszott a lába, és ezért esett el. Majd két másik személy a bejáratig kisegítették, ahonnan egyedül ment haza. A panaszt tevő a személyek nevét megemlíteni nem tudja, mivel őket nem ismeri."

Az események emlékezettörténete (naplók, levelek, feljegyzések, visszaemlékezések, interjúk stb.) szintén azt bizonyítja, hogy a belépési nyilatkozatok hitelesítésének érdekében a kényszerhatások igen sok változata jelent meg, s azok sorából nem hiányzott a tettlegesség sem. A módszereket tekintve „egyenlőségjel tehető" mindhárom téesz-szervezési hullám közé, az első kettőhöz viszonyítva azonban a harmadiknál egy idő után jelentős eltérések mutatkoztak.

A változást a mezőgazdaság országos szintű vezetésében bekövetkezett politikai változás hozta magával. A szovjet kolhozmodell hívének számító Dögei Imre földművelésügyi miniszter és helyettesei által képviselt véleményt 1960-ban a Fehér Lajos vezette, az MSZMP Központi Bizottsága mellett működő Mezőgazdasági Osztályé váltotta fel; Dögei helyére Losonczi Pál került. Fehérék elképzelésének megvalósulása folytán könnyebbé vált a termelőszövetkezetek vezetőinek kiválasztása, (a korábbiakhoz képest a vezetők gyakran a közösségek számára is elfogadhatóbbak voltak, például volt nagygazdák is azzá válhattak), a téeszek irányítása, a munkaszervezet kialakítása, illetve kedvezőbb feltételeket állapítottak meg a háztáji gazdaságokra és a téeszben dolgozók javadalmazására vonatkozóan.

A szövetkezetekbe való belépésre agitátorok végezték a „buzdítást". Az eléggé vegyes összetételű agitátorcsapatok - volt köztük munkás, téesztag, értelmiségi, illetve helybéli és más településről származó egyaránt - megszállták a falut, akár több százan is elmentek egy településre, majd több agitátor meglátogatta vagy berendelte a tanácshoz a kiszemelt gazdát, akit szép szóval, ígérettel, fenyegetéssel próbáltak a téeszbe történő belépésre rávenni. Ha mindez nem volt elég, tettlegességgel is győzködték a gazdát a belépési nyilatkozat aláírásának szükségességéről.

Az agitátorok - a korábbi gyakorlattal ellentétben - a közösségnek például szolgáló gazdákat kiemelten igyekeztek rávenni a belépésre. A megváltozott „taktika" hasznát tükrözi a termelőszövetkezetek szervezésének utolsó hullámára is kiterjedő Varsány községben végzett faluközösség-vizsgálat is. A kutatás szerint „az agitációt a falu társadalmi struktúrája erővonalai mentén haladva fejtették ki", tehát a belépésre buzdítás/rábírás elsősorban a vagyonnal rendelkező gazdák, vagyis a korábbi kulákok között zajlott. Majd amikor egy ilyen gazda belépett, a vele kapcsolatban lévő kevésbé módos gazdák - akikkel munka és társadalmi kapcsolat is összekötötte az immár téesztag gazdát -, követték őt.

A kollektivizálás következtében az 1958-ban alig 170 ezres téesztagság 1962-re 1,2 milliósra duzzadt, a magángazdálkodók több mint 1,6 milliós tábora pedig 145 ezresre apadt; ez a szám a későbbiekben tovább csökkent. Az események miatt felgyorsult a foglalkozási szerkezetváltás, a társadalmi mobilitás, valamint vele együtt az ingázás és a migráció. Az agrártársadalom jelentős része az erőltetett iparosítás következtében a gyárakban fellépő munkaerő-igényt kihasználva az iparban keresett inkább munkát, ami életformaváltást követelt meg. Az elvándorlás egyik fontos, ha nem a legfontosabb oka a mezőgazdaságból származó jövedelem eléggé kiszámíthatatlan mivoltából fakadt, így az egzisztenciálisan megrendült családoknak új, kiszámíthatóbb bevétel után kellett nézniük.

Jellemző volt az is, hogy a téeszek a családi stratégiák miatt jelentős munkaerő-hiánnyal küzdöttek, ugyanis főként a munkaképes férfiak hagyták el a mezőgazdaságot, s az asszonyok, valamint a nyugdíj reményében az időskorúak vagy a betegbiztosítási díjra betegségük miatt rászorulók/igényt tartók léptek be a termelőszövetkezetbe. A háztáji kimérése miatt is belépésre szánták el magukat többen a falvakban maradók közül. A téeszesítés egyik velejárója volt az is, hogy megnőtt a korábban magángazdálkodással foglalkozó családok esetében a „mellékállások" száma, ami gyakorta az azokban dolgozók munkaerejének kizsigerelését eredményezte. Mindezekhez társult, hogy nagyon sokan az egyéni gazdálkodói státushoz képest presztízsveszteségként élték meg a téeszben, s a gyárban végzett alkalmazotti munkát.

következő oldal 1 / 2