Miért hagyták abba a férfiak a magas sarkú viselését?

A perzsáknál még praktikus volt

Gyönyörű, provokatív, szexi – így dicsérik sokan a hölgyek magas sarkú viseletét, azonban ellenzői inkább a nem túl praktikus jellegzetességeire hívják fel a figyelmet: egészségtelen, alkalmatlan a vezetéshez, nem lehet benne szaladni, a macskaköves úton célszerűbb inkább ölben vinni viselőjét, s még az egyszerű gyaloglásra sem alkalmas.

Igaz, eredetileg nem is erre tervezték. „A magas sarkú a Közel-Keleten évszázadokon át egyfajta lovasok számára kifejlesztett lábbeliként funkcionált” – mondta Elizabeth Semmelhack, a torontói Cipőmúzeum munkatársa. Az eszköz a lovas elengedhetetlen kelléke volt Perzsiában, ugyanis amikor a katona felemelkedett a nyeregből, a cipősarok segített "stabilizálni" őt, így íjával pontosabban tudott célozni.

Korabeli férficipő

A 16. század végén a világ legnagyobb lovasságával rendelkező I. Abbász perzsa sah (1588-1629) szívesen lépett szövetségre a nyugat-európai uralkodókkal és fejedelmekkel a közös ellenség, az Oszmán Birodalom ellen. Abbász első alkalommal 1599-ben menesztett követséget az öreg kontinensre a német, a spanyol, a norvég és az orosz uralkodóhoz. A perzsa küldöttség egyúttal a közel-keleti divatot is exportálta, főleg Európa nyugati felébe. A magas sarkú cipő az arisztokraták körében lelkes fogadtatásra talált, s a perzsa harcosok maszkulin jellegzetességeit látva a férfiasság kihangsúlyozásának egyik fontos eszközévé vált.

Az európai társadalom felsőbb rétegeibe utat törő stílus magában hordozta a versenyt és a túlzásra való hajlamból fakadó hátrányokat is: a férfiasság és az előkelőség reprezentálása során a lábbelik magassága drámaian emelkedni kezdett. Természetesen a 17. századi Európa sáros, nyomvályús útjain esélytelen volt használni a cipőket, ám nem is erre találták ki. A státusz és a kiváltságok kihangsúlyozása volt az első számú szempont, s akik holdjárókat hordtak, nem is kellett a földeken dolgozniuk vagy bármekkora távolságot gyalogszerrel megtenniük.

Míg a mai divattervezőknek valamivel könnyebb dolguk van a magas sarkú cipő elkészítésénél, a 17. századi cipészek számára egy mérnöki kihívással ért fel mindez

A történelem egyik legnagyobb cipőgyűjteménye természetesen a divatért gyermeki örömmel lelkesedő XIV. Lajos (1643-1715) francia királyé volt, akinek 163 centiméteres magasságához igazán jól passzolt a tíz centis sarok, amellyel gyakran ábrázolták a festményeken is. A divatnak megfelelően az elegáns sarok és talp a korban kivétel nélkül piros volt, de ezt a festéket csak igen drágán lehetett beszerezni.

A perzsa divat hódítása gyorsan elért Angliába is, ahol II. Károly 1661-es koronázási portréján már piros, francia stílusú topánkában látható, igaz, 185 centis magasságához nem igazán kellett magasító. 1670-es rendeletében a Napkirály csak a versailles-i udvar tagjainak engedélyezte, hogy piros sarkú cipőt viselhessenek. A francia társadalomban mindenki először a másik cipőjét szemlélte meg, hiszen így tudhatta meg, milyen közel áll Versailles-hoz az illető, ám gyakorlatilag a legtöbb arisztokrata hordott ilyen lábbelit.

1. A perzsáknál még praktikus volt
2. Elhalásszák a hölgyek

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

12 450 ft 9 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

15. Társadalmi kérdések a mai Magyarországon
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek

• Máig nem tudni pontosan, hány roma áldozata lehetett a holokausztnak
• Tiszaeszlár: a világ leghíresebb zsidó vérvádja
• A cigányság és az 1851-es népszámlálás
• Bujkálástól a haláltáborok borzalmaiig
• Cigány-képek a folklórtól az etnopolitikáig: a romák és a rendszerváltás