Hogyan közlekedtek a 18. században?

2012. november 27. 16:30

Korábban

Jobbra tarts!

Delizsánsz, extraposta, kambiatur

Bécs és Pozsony között 1752. szeptember 15-től vezették be a menetrendszerinti gyorskocsijáratokat, az ún. delizsánszokat, amely már utasokat is szállított minden nap. A kocsik eleinte reggel 8 órakor indultak Bécsből, majd délután vissza Pozsonyból. Ugyanebben az évben szeptember 18-tól hetente egyszer Bécs és Buda között is megindult a rendszeres közlekedés. Ez azonban hetente csak egyszer közlekedett, hétfőnként reggel 8-kor indult, és győri éjszakázás után érkezett meg a célállomásra. Budáról vasárnap indult és kedden ért Bécsbe a delizsánsz. Az útiköltség 2 aranyforint volt.

A fekete és sárga színű kocsik óránként kb. 6–8 km tettek meg. Újabb útvonalakat az 1770-es évektől vezettek be: kéthetente indult kocsi a Temesi Bánságba. Pozsonyból havonta egyszer ekkor már Nagyszeben is elérhető volt, de csak nyáron, kedvező időjárásban. A 19. század elején Budáról kéthetente közlekedett a delizsánsz Zimonyba és Kassára, míg Bécsből Kőszeg és Szombathely érintésével hetente egyszer Károlyvárosba. Ez az utazási mód azonban drága és lassú volt (postamérföldenként 20 krajcár, valamint a postakocsisnak járó borravaló) — így az utazók más lehetőségeket is kerestek.

A menetrendszerinti delizsánsz járatok megjelenése előtt a személyszállítás történhetett ún. extrapostán. Ilyenkor a postalovakat bérelték a saját, vagy a postamester fogata elé, és egy postalegény hajtotta a fogatot és kezelte a postakürtöt. A szolgáltatásért dupla árat kellett fizetni. Ez a járat a Pozsony és Nagyszeben közötti távolságot (100 mérföld) az 1780-as években 8 nap alatt tette meg. A Temesi Bánságban egy külön lóváltásos utazási módra is lehetőség volt, ez volt az ún. a kambiatur. Az utazó írásos utalvány birtokában lovanként és állomásonként mindössze 17 krajcárt fizetett, míg máskülönben 24 krajcárt. A kambiaturkocsi azonban hátrányban volt a rendes postajárattal szemben: ki kellett térnie a postakürtös kocsik elől, és a lovak sem voltak elég gyorsak. A kocsikat postalegények kísérték, őket borravalóval jutalmazták az elégedett utasok.

Ha az utazó úticélja nem a postaút mentén feküdt, akkor felfogadhatott helyi fuvarost is. A pesti, budai, győri és pozsonyi fuvaroscéh tagjai mind teher-, mind utasszállítást vállaltak. Az 1780-as években Pozsonyból Pestre három nap alatt 3 forintért. Pestről Temesvárra öt nap alatt 5–6 forintért szállítottak utasokat. Temesvárról Nagyszebenbe az útviszonyok miatt azonban ők is csak nyáron vállaltak fuvart. Ezek az alkalmi, nem menetrendszerű kocsik igen hasonlítottak napjaink tömegközlekedési járműveihez: az utazó a kocsit kénytelen volt másokkal (akár 9–10 más személlyel) is megosztani, így sokszor vegyes társaság tette meg a többnapos utakat. Aki megengedhette magának, felfogadhatta a fuvarost egyedül is.

Ez természetesen jóval többe került, hiszen nem osztódott a fuvarozási költség, sőt várakozás esetén külön ellátási pénzt is kellett fizetnie. Hofmannsegg megemlíti azt a lehetőséget is, hogy a szükséges lovakat az előfogatból, a forspontból biztosítják. Ekkor a jobbágyok fuvarozták a hatósági személyeket, majd a földesurat is, csekély fizetség ellenében. A furfangos utazó is igénybe vehette az előfogatot, ha az alispántól vagy a városi hivatalnoktól utalványt kapott, akik gyakran nem ellenőrizték, hivatalos ügyben jár-e az igénylő. Ez az utazási mód ugyan jóval olcsóbb volt, mint az előzőek, de a lóváltások sokáig eltarthattak, és sokszor nem a legjobb lovakat fogták be a kocsik elé. Nyári dologidőben érdemes volt előre gondoskodni az előfogatról, mivel a jobbágyok a jószágokkal a földeken dolgoztak.

előző oldal következő oldal 2 / 3