Vita Lengyelországnak a holokausztban betöltött szerepéről

2012. augusztus 17. 16:22 MTI

Zsarolók és feljelentők az egyik oldalon, embermentők és hősök a másikon: kezdettől fogva e két sztereotípia között váltakozott a lengyeleknek a holokauszt idején tanúsított magatartásáról alkotott vélemény. A varsói külügyminisztérium ajánlását bíró, most megjelent angol nyelvű kötet (Inferno of Choices - A választás pokla) nyomán újból fellángolt a vita a kérdésről - írta a Frankfurter Allgemeine Zeitung.

Korábban

A tények vitathatatlanok. Auschwitz és Treblinka révén Lengyelország volt a zsidók elleni német tömeggyilkosság fő színtere. A II. világháborúban megölt hatmillió lengyel polgárnak a fele zsidó volt, amihez a lakosság nagyon eltérő módon viszonyult. Jóllehet az illegalitásban működő lengyel kormány saját szervezetet (Zegota) hozott létre zsidó polgártársak mentése céljából, ám a bujkáló zsidókat sok esetben megzsarolták vagy följelentették. Néhány helyen közös német-lengyel pogromok is voltak. Az Inferno of Choices pontosan erre a kettősségre világít rá - és éppen ezért támadja hevesen a lengyel jobboldal.

Bogdan Musial történész óva int "a szégyen pedagógiájától", kollégája, Andrzej Zybertowicz pedig egyenesen azt állítja, hogy az egész könyvnek "árulás szaga van". Publicisztikai fronton a Rzeczpospolita című konzervatív napilap támadja leginkább a múlt vizsgálatát. Szerinte a kötettel a lengyel diplomácia csak "a lengyel antiszemitákról" szóló sztereotípiát erősíti. Holott a külügyi tárca nem kutatóintézet, amelynek átfogó vizsgálatokat kell végeznie, hanem "PR-ügynökség", amelynek az a feladata, hogy "igaz és pozitív információkat" közvetítsen Lengyelországról.

Az, hogy a világ ma a német Oskar Schindlerben látja a zsidómentők megtestesülését, nem pedig a lengyel Irena Sendlerben, aki kétezer-ötszáz zsidó gyereket csempészett ki a varsói gettóból, valójában Lengyelország "veresége" - írta a Rzeczpospolita. A lengyel "történelmi diplomáciának" elég volna Németországra nézni, hogy megtanulja, miként kell német tettesekből semleges "nácikat" csinálni, s hogyan lehet a világot meggyőzni arról, hogy Hitlert nem csak a szövetséges hatalmak győzték le, de a német ellenállás is.

A varsói külügyminisztérium azzal az érveléssel veszi védelmébe a könyvet, hogy az ugyan nem hallgatja el a holokauszthoz való lengyel viszony árnyoldalait, ám egyúttal arra is utal, hogy mintegy 300 ezer lengyel vett részt a bajba jutott zsidók mentésében. Közülük hatezren nyertek felvételt a jeruzsálemi Jad Vasem emlékhelyen a világ igazai közé - többen, mint bármely más nemzet polgárai.

A polémiában a minisztériumnak a segítségére siet a liberális Gazeta Wyborcza. Mint az újság írta, senki sem hinné el azt az ábrázolást, amelyen a lengyelek a II. világháború idején "nemes altruisták angyalokra hajazó tömegének" tűnnének fel. Ezért a lengyel történetírás előtt csak egyetlen lehetőség áll: be kell számolnia a hősökről, mint például Irena Sendler, de nem söpörheti szőnyeg alá a "gazembereket" sem.

Adódik a kérdés, vajon a varsói külügyminisztérium miért vállalta annak kockázatát, hogy egy ilyen kötettel támadásoknak tegye ki magát. A német konzervatív újság szerint a válasz alighanem abban keresendő, hogy a Zsidó Világkongresszus - de az amerikai kormány is - évek óta bírálja Lengyelországot azért, mert a mai napig nem részesítette kárpótlásban polgárait (köztük több millió zsidót) az 1939 után elveszített vagyonukért.

A kormány csakugyan habozik ebben a kérdésben, mégpedig azért, mert egy ilyen lépés (amelyből számos német is profitálna) ellentmondana Donald Tusk miniszterelnök konszolidációs irányvonalának. Nem lehet kizárni, hogy Radoslaw Sikorski külügyminiszter éppen a fenti bírálatok nyomán akarja bebizonyítani a most megjelent kötettel, hogy a mai Lengyelország távol esik attól az otromba antiszemitizmustól, amelyet külföldön esetenként a szemére vetnek. Az Amerikából érkező szemrehányásokat a miniszter minden esetben kikérte magának.