Hová tűnt a Kádár-kor legjobb budapesti nyaralója?

2012. június 28. 16:38

Az 1970-es évek magyar építészetéről kevesen ápolnak szép emlékeket itthon – beleértve magukat az építészeket is. Pedig ez az évtized nem kizárólag a panelt és a rossz minőségű anyagokból összetákolt ábécéket jelentette. A Kévés György alkotta mátyáshegyi nyaraló testesíthette meg az egyik üdítő kivételt, ami azonban mára eltűnt, és még az építője sem tudja a biztos helyét.

Korábban

A mátyáshegyi nyaraló

Az 1970-es évek magyar építészetéről kevesen ápolnak szép emlékeket itthon – beleértve magukat az építészeket is. Pedig ez az évtized nem kizárólag a panelt és a rossz minőségű anyagokból összetákolt ábécéket jelentette. Keresni kell, de a negyven évvel ezelőtti Magyarországon is akadnak valódi építészeti mérföldkövek. Amikor néhány héttel ezelőtt először került a kezembe Kévés György mátyáshegyi nyaralójának fényképe, azonnal tudtam, hogy itt ilyenről van szó. És mint kiderült, ezzel nem voltam egyedül, hiszen a neves építészettörténész, Udo Kultermann is bemutatta Közép- és Kelet-Európa építészetéről szóló, 1985-ös könyvében. A házat ennek ellenére alig ismeri valaki Magyarországon, és van egy kis probléma is: senki sem tudja, hol van pontosan, írta Kovács Dániel a hg.hu oldalon található cikkében.

A mátyáshegyi nyaraló ismeretlenségének több oka van. Magánberuházásként, Budapest egyik eldugott területén épült, miközben tervezője az IPARTERV-ben dolgozott – jellemző, hogy a Wikipédián olvasható önéletrajzából is hiányzik. Pedig az 1959-ben diplomázott Kévés György a hatvanas években az első magyar szakmabeliek egyike volt, aki magánépítészként kezdett dolgozni. A „maszek” munkára építészeknek akkoriban már nyílt lehetőség, igaz, szinte kizárólag magánemberek megbízására. A harminc-egynéhány éves Kévés az ideáljának tekintett századfordulós építész-vállalkozók mintájára saját beruházásban kezdett társasházakat építeni a budai dombokon: ő vásárolta a telket, többnyire feleségével, Földvári Évával közösen megtervezte a házakat, majd értékesítette a lakásokat is, egy ügyvédi munkaközösség segítségével. Bár a hivatalok nem nézték jó szemmel, a munka meghozta gyümölcsét: 1973-ban elsőként kapott Ybl-díjat magánépítészként végzett tevékenységért.

A mátyáshegyi nyaraló ennek, a következő évtizedekben is folytatódó tevékenységnek fontos állomása. Erről az általa tervezett és felépített Orczy Fórumban működő saját galériában beszélgettem Kévés Györggyel. A nyaraló eredeti tulajdonosa a Múzeum körúton dolgozó szabómester volt – mesélte az építész, – aki maszek karrierje előtt az Operettszínházban dolgozott. Budapesten akkoriban kevés helyen lehetett jó minőségű öltönyöket készíttetni; Kévés maga is ennek kapcsán vált a szabó ügyfelévé, aki a Nyugaton megforduló sportolók révén jutott minőségi alapanyagokhoz. Egy alkalommal azzal fordult a betérő építészhez: hozzájutott egy telekhez az akkor még szinte teljesen beépítetlen Mátyáshegyen, és nyaralót szeretne építtetni.

„Ha legközelebb jövök, hozok egy vázlatot” – mondta Kévés, aki gyorsan lebeszélte potenciális megbízóját az eredetileg megálmodott, érdektelen faházról. Így kezdődött a nyaraló története. A kis alapterületet az építész szobrászi, kerekded formákkal társította. A meredek domboldalban elhelyezett ház alsó szintje az utca felől láthatatlan, a kert és a panoráma felé azonban nagy fedett terasszal nyílik meg. A második, bejárati szinten mosdó, konyha és nappali kapott helyet, az utóbbiból ismét terasz nyílt. A harmadik szint voltaképpen galéria, ide került a háló. A három szint között csigalépcső biztosította az összeköttetést. A közösségi terek megvilágítását az épület oldalhomlokzatain húzódó, a dunai panorámára néző sávablakok biztosították, a galériából kerek ablakok nyílnak. A terasz korlátja maga az ívesen felhajló födém.