Április 1. a történelemben: spagettiszüret és nejlonba tekert színes tévé

2011. április 1. 15:48

Nem ismer határokat az emberek megtréfálását célzó bolondok napjának leleményessége, a hagyomány eredete azonban sűrű homályba vész. Bemutatjuk minden idők öt legnagyobb átverését.

Korábban

A tréfa és április 1. kapcsolatának első megjelenítése az angol irodalom megteremtője, Geoffrey Chaucer Canterbury mesék című opuszában fordul elő. Az apáca prológusa és meséje című 626 soros versben a következő sor olvasható: Syn March bigan thritty dayes and two. A legújabb kori kutatók úgy gondolják, hogy a szöveget másolók hibát követtek el, Chaucer pedig valójában Syn March was gon-t írt. Az eredeti mondat jelentése: 32 nappal március után, azaz: március 32. Az olvasók azonban ezt félreértették, s úgy gondolták, Chaucer március 32-t írt, ami nem más, mint április 1.

A középkorban számtalan utalás található a bolondozás és a jelzett dátum szimbiózisára. 1509-ben egy francia költő poisson d’avril-ról (szó szerint áprilisi hal) ír; nem világos, hogy Eloy d’Amerva Le livre de la deablerie című költeménye kifejezetten az április 1-i tréfára utalna, ezért elképzelhető, hogy csupán egy bohókás személyt jelöl vele. 1539-ben Eduard de Dene flamand verselő egy nemesember történetét énekelte meg, aki szolgáját ide-oda küldözgeti, valószínűleg egy közelgő menyegző előkészületei miatt. A szolga minden versszak végén a következőket mondja: „Attól tartok, hogy a bolondját járatja velem”.

Ez egy elég egyértelmű jel arra vonatkozóan, hogy április 1. már a 16. században összekapcsolódott a tréfás játékok űzésének hagyományával. A történészek az utalásból arra következtettek, hogy a népszokás a kontinentális Európa északi részén gyökerezett meg, majd onnan terjedt tovább Nagy-Britanniába. Nem volt okuk azonban az örömre a nantesi börtönőröknek, akik 1632. április 1-én is azt hitték, tréfát űznek velük. A legenda szerint ide zárták be Lorraine hercegét és feleségét, de szabadulásuk napján mindketten parasztruhát öltöttek, s egyszerűen kisétáltak a kapun. Ekkor valaki észrevette őket és jelentette az esetet, a marcona őrök azonban elengedték a fülük mellett a figyelmeztetést, mondván, biztos csak átverés az egész.

A legelső angol utalás John Aubrey-nál fordul elő, aki Remains of Gentilism and Judaism című munkájában írja a következőket: „A bolondok szent napja. Április elsején ünnepeljük, Németországban mindenhol megemlékeznek róla”. A 17. században már olyannyira elterjedt a népszokás a szigetországban, hogy a Dawks’s News-Letter című brit lap 1698. április 2-i számában már arról számolt be, hogy előző nap több embert is a londoni Towerbe küldtek, ahol a megmosott oroszlánnak lehettek tanúi. Az „oroszlán megmosása” egyébként a 18. században népszerű beugratásnak számított, számtalan forrás maradt fenn róla.

A bolondok napjának kialakulását a naptárreformhoz szokás kötni. A középkorban számos Európai nagyvárosban március 25-én ünnepelték az újesztendőt, ami Franciaország bizonyos részein egészen egy hétig, április 1-ig tartott. Amikor a gregorián naptárreform 1582-es francia bevezetése előtt, 1564-ben IX. Károly a világon elsőként nevezte ki államilag az év első napjává január elsejét, az évet általában a tavasztól számították. Károly roussillon-i ediktuma az országban tapasztalható újévi káoszt akarta megszüntetni: az év első napja egyházmegyénként változott, volt, ahol karácsonykor (például Lyonban), máshol március 25-én (Vienne), március 1-én, vagy húsvétkor tartották. A 39. cikkely ekkor mondta ki, hogy ezt követően minden év január 1-vel kezdődik.

Áprilisi bolondoknak értelemszerűen a falusiakat tartották, mivel az ediktumban foglaltak csak lassan értek el hozzájuk, így a paraszti rétegek továbbra is márciusban ünnepelték az újév kezdetét – bár ezt a francia teóriát erősen vitatja Alex Boese, a San Diegói Museum of Hoaxes munkatársa, aki szerint ez a nap inkább húsvétra esett.

Meglepő magyarázattal szolgált a népszokás eredetére vonatkozóan Joseph Boskin, a Bostoni Egyetem professzora. Boskin szerint az ötlet az I. Konstantin udvarában élt udvari bolondoktól származik. A történet szerint egyikük megkérte az uralkodót, hogy egy napig ő lehessen a király – s miután Konstantin rábólintott az ötletre, április 1-én egy bizonyos Kugel irányíthatta a Római Birodalmat, aki elrendelte, hogy mostantól ez lesz az abszurditás napja. A történetet döbbenettel vegyes értetlenkedéssel fogadó újságíró azonban nem vette észre, hogy a Kugel a zsidó kugli étel német neve, így ő is bedőlt az amerikai humort kutató (s mint kiderült: értő) professzor okfejtésének.

A tréfákkal és városi legendák összegyűjtésével foglalkozó Musem of Hoaxes összeállította minden idők száz legnagyobb április 1-i tréfájának listáját. Íme a legismertebbek:

1957-ben a BBC Panorama című adásában elhangzott: az enyhe télnek és az ormányos bogarak kipusztulásának köszönhetően a svájci földműveseknek végre sikerült spagettit szüretelniük. A hatás fokozására az angol közszolgálati tévé felvételeket mutatott be, ahogyan a lelkes svájci gazdák spagettit szednek a fákról. Rengetegen bedőltek a kacsának, az adás levetítése után pedig égni kezdtek a vonalak a szerkesztőségben: a betelefonálók azt szerették volna kideríteni, hogy miként juthatnak hozzá saját spagettifájukhoz. A BBC lakonikus válasza a következő volt: „tegyen egy darab spagetti ágat egy doboz paradicsomszószba, aztán remélje a legjobbakat”.

1985-ben a Sports Illustrated című amerikai sportnapilap egy bizonyos Sidd Finch nevű újoncjátékosról közölt cikket, aki dobóként a következő idénytől a Mets-ben fog játszani. A baseballjátékos 265 km/h sebességgel tud dobni, ami százzal nagyobb az akkori rekordnál – írja a cikk, jóllehet Finch még sohasem játszott egyetlen mérkőzést, technikáját egy tibeti kolostorban, Milaraspa szent költő irányítása alatt fejlesztette tökélyre. A cikk után a Mets drukkerei elégedetten dőltek hátra, hogy ilyen jó képességű játékos érkezik a csapathoz, de sokan még több információt akartak megtudni Finch-csel kapcsolatban.

1962-ben egyetlen tévécsatorna volt Svédországban, amely fekete-fehérben sugározta adásait. Április 1-én azonban a csatorna technikai szakértője, Kjell Stensson a kamerák elé állt, majd elmondta: a nézők egy csapásra színessé tehetik az adásokat, csupán egy nejlont kell a készülékre helyezniük. Stensson be is mutatta a folyamatot, ezzel több ezer embert húzott be a csőbe. (1970. április 1-én a svéd tévé már nem viccelt, amikor bejelentette: ezentúl minden adás színesben megy.)

1977-ben a Guardian pénzt és energiát sem sajnált, hogy megtévessze olvasóit. A szerkesztőség hétoldalas különszámot jelentetett meg, amelyet kizárólag az Indiai-óceánban elhelyezkedő sziget, San Serriffe bemutatásának szentelt. A sziget két nagyobb részből áll: Felső-és Alsó-Caisse, fővárosa Bodoni, vezetője pedig Pica tábornok. A brit napilap sorra kapta a hívásokat, mivel számtalan olvasó érdeklődését felkeltette az ideális nyaralóhelyként elképzelt szigetcsoport.

„Semmi rosszat nem csináltam, s nem is fogok” – jelentette be Richard Nixon 1992-es elnökjelölési kampányában. A National Public Radio Talk of the Nation című műsorában az újrázó elnök hangját Rich Little komikus kölcsönözte, s csak az adás második felében fedte fel John Hockenberry műsorvezető, hogy a bejelentés vicc volt – az amerikaiak legnagyobb megelégedésére.