Mítoszok helyett történelem

2011. január 6. 11:17 MTI

Korábban

Családi történetek

A kötetben egyértelműen a fizikai munkásosztályhoz tartozó nőkről van szó. Pontosan azért, mert ők jelenítették meg legjobban ezt a kirívó kettősséget, feszültséget a hivatalos hatalom álláspontja és a valóság között. Taglalja a gyereküket egyedül vállaló nők fejezeténél az értelmiségi nők helyzetét, de a tanulmányokban az értelmiségi munkavállalók helyzete nem jelenik meg.

Igen, és ez nem is véletlen. Gárdos Péter adta kölcsön Vészcsengő című, 1980-ban készült dokumentumfilmjét ehhez a fejezethez, mert hozzáférhetetlen. Ezért tudtam a filmben megszólaló leányanyák helyzetét elemezni. A téma máig annyira aktuális, hogy Kárpáti István 2008-ban darabot rendezett az egyedülálló anyák témájából. Az installációnak egy része megjelenítette az abortuszt, színésznők pedig az egyedülálló anyák életútját monologizálták közben. Erre mondta Gyáni Gábor történész, hogy igazából az a műfaj, amelyet művelek, félúton van a történetírás és fikció között. Ezért lehet ezeket a történeteket, élethelyzeteket ma is dramatizálni. Ritka dolog, hogy egy rendező egyáltalán fantáziát látott benne, ez a történetírói munkákkal nem így szokott lenni.

Mi ebben a történeti? Azt kértem, hogy a szocialista korszakra vonatkozó emlékeiket meséljék el. Ezért sajátos a nyelvhasználat, megjelennek a korabeli szófordulatok, szóhasználat. A patronálás, a hétvégi telek, a balatoni nyaralás, az, hogy nem járnak külföldre. Ezért történeti maga a probléma. Ha most interjúznék arról, hogy milyen volt 1995-ben egyedül gyereket vállalni, az egész más kontextusba kerülne, mint mondjuk 1968-ban.

Nem volt csábító, hogy a saját környezetéből vett példákat vagy interjúkat dolgozzon fel?

Nagyon nehéz közeli hozzátartozóval interjút készíteni. Nem idegenként lépek be a szituációba, ezért nem tudok kellő távolságot tartani a beszélgetéstől. Annyiban azonban mégis elcsábultam, hogy a kötetben felhasználtam családi képeket: nem tudtam ellenállni a kísértésnek, mivel belepasszoltak a korszakba.

Olvasás közben önkéntelenül is a családi történetek jutnak az ember eszébe, a női generációk életútja. És ezek remekül rímelnek az kötet elemzéseire.

Célom is volt, hogy az olvasót a saját múltjával, az anyukák, nagymamák történeteivel szembesítsem. Hogy a saját történeteiket is újraértelmezzék a kötetben olvasható más történetek fényében.

Az újraértelmezés szempontjából meglepő az a megfogalmazás, hogy az 56-os események nem változtattak semmit a női szerepeken. Annak ellenére, hogy ott áll Wittner Mária egy géppisztollyal, és sok nő csatlakozott a forradalomhoz, akár a barikádon is, azt írja, hogy végül mégsem tudtak kilépni a megszabott szerepekből a külső vagy belső késztetések miatt. A forradalmi napok nagyon rövid ideig tartottak. Ez alatt lényegi változások nem következhettek be, de a forradalmi romantika szempontjából nagyon fontosak ezek a történetek. Egyetemistaként például nekünk is sokat jelentettek.

Kinek szánta ezt a könyvet?

Nemcsak nőknek, hanem mindenkinek, aki a saját anyái, nagyanyái történeteit újra alkarja olvasni, értelmezni. De nem bánnám, ha a fiatalabb generációk is lapoznák, mert fontos, hogy az ember tisztában legyen a múlttal, akár a saját családjának a múltjával is. Adjon kapaszkodót, megerősítőt arra vonatkozóan, hogy mégis milyen életstratégiákat lehet a mindennapokban alkalmazni, hogy könnyebb legyen az élet. Azért egy ovis anyuka barátnőmtől kaptam olyan visszajelzést, hogy" jaj de jó volt, mert az egyik történet teljesen olyan, mint a nővérem története". Tehát remélem, az idősebbeknek is érdekes lesz.

előző oldal 3 / 3