Kategóriájának legjobbja lett az 1956-os Intézet fotóadatbázisa
2010. október 20. 08:25 MTI
Erasmus Euromedia díjat kapott Bécsben az 1956-os Intézet fotódokumentációs adatbázisa - közölte Rainer M. János, az intézet főigazgatója.
Korábban
A zsűri az Európa valamennyi országából döntőbe jutott 37 pályamű közül ítélte kategóriája legjobbjának az 1956-os Intézet fotóadatbázisán alapuló internetes szolgáltatást. A díjat az Európai Képzési és Kommunikációs Társaság (European Society for Education and Communication) alapította.
A fotóadatbázisban - amely a www.rev.hu/fotodb honlapon érhető el - fontos történelmi eseményekről és a hétköznapokról szóló képek egyaránt szerepelnek. Műfajai között megtalálható egyebek mellett a portré, az életkép, az utcakép, az épületkép, a tájkép, a fotóesszé, az enteriőr, a csoportkép, a csendélet és az akt is.
Lux Zoltán, az 1956-os Intézet matematikus-informatikusa a 15 ezer darabos fotóállományról elmondta: alapjait már 1996-ban lerakták, s most is folyamatosan bővül. Az adatbázist összekapcsolták az intézmény honlapjának egyéb jelenkor-történeti adattartalmaival, a fotókat pedig igyekeztek ellátni konkrét eseményekről szóló anyagokkal. Közlése szerint a fotókat számos alkalommal magukkal a fotográfusokkal válogatták. A Magyar Nemzeti Múzeum fotóarchívumának több ezer darabos állományát is digitalizálták, és szintén feltehették a honlapra. Ezenkívül magángyűjtemények fotóit is digitalizálták.
Lux Zoltán kiemelte: iskoláknak, nonprofit szervezeteknek és tudományos célra ingyen bocsátják rendelkezésre a fotókat. Véleménye szerint a jövő útja az lehet, hogy a különböző közgyűjtemények, így könyvtárak, levéltárak dokumentumai között az átjárást megvalósítsák, és ebbe a folyamatba ők is szeretnének bekapcsolódni.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
12. A középkor és a kora újkor kultúrája
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Nem volt elragadtatva a ferences szerzetes, aki a tatárjárás után a mongolok fővárosába látogatott
- A felnőttek több mint tizede szenvedhetett rákos megbetegedésben a középkori Angliában
- A középkorban sem volt mindig stigma „bűnben élni”
- „Legnagyobb ellensége” fejezte be a Szent Péter bazilika tervezőjének életművét
- Valóban annyira mocskosak voltak a középkori emberek?
- Habár meggazdagodott műveiből, munka közben csak kenyeret és vizet fogyasztott Michelangelo
- Miért hordtak röhejesen hosszú orrú cipőket a középkorban?
- Donatello híres Dávid-szobrát eredetileg a firenzei dómba szánták
- 10 tény a Mona Lisáról
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai 2024.10.04.
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg 2024.10.04.