Háborús plakát hirdette a BBC-t hallgató fiú kivégzését
2010. október 1. 09:26 The Daily Telegraph
Egy plakát által betekintést nyerhetünk, hogyan tartóztatták le és gyilkoltak meg a nácik egy, a rezsimmel nem szimpatizáló tinédzsert, amiért az a BBC-t hallgatta és háborúellenes kiáltványokat terjesztett.
Korábban
A ritka, egy 17 éves fiú kivégzéséről szóló második világháborús plakátot az angliai Ludlow városában a Mullock's Specialist Auctioneers árverezi el. A vörös poszteren félkövér, fekete betűk Helmuth Hübner 1942. október 27-i lefejezését hirdeti a nép számára, miután a fiút árulással megvádolták és bebörtönözték. A háborús plakát szakértők szerint akár 200 fontot is érhet, a licitálókat ugyanis rendkívül módon felvillanyozta Hübner bátor kiállása.
„Ez egy kivételes darab, mivel a plakátot a nácik a nép elrettentésére akasztották ki” – mondta el Richard Westwood-Brookes, a Mullock’s vezetője. „Mire a háború véget ért, a legtöbb ilyen jellegű posztert megsemmisítettek, ezért úgy gondolom, hogy csak néhány lehet belőlük a világban” – tette hozzá.
Hübner a legfiatalabb ellenzéki volt a Harmadik Birodalomban, akit elfogása után kivégeztek, mivel a brit közszolgálati rádió adásait hallgatta, illetve háborúellenes kiáltványokat terjesztett. „A poszter azt demonstrálja, hogy mennyire fontos volt a BBC, amely az igazságot hirdette, ellentétben a nácik hazugságaival” – így Westwood-Brookes.
Hübnert 1942 februárjában tartóztatták le, mivel a bátyjánál talált rádión a BBC adásait hallgatta és erre buzdította barátait is. Ezt követően bíróság elé állították, majd a Plotzensee börtönbe zárták. „Nagyon helyes, hogy megemlékeznek róla Németország szerte, mivel a fiú sok társával együtt az elnyomás elleni harcot és a szabadságért folytatott küzdelmet választotta” – mondta Westwood-Brookes.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
8. Az ókori Athén
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Milyen lehetett evezni egy ókori görög hadihajón?
- A varázsitaloktól a tömegpusztító fegyverekig: hat kevéssé ismert tény az ókori görögökről
- A külóni vérbűnhöz is köze lehet az Athénban feltárt rejtélyes tömegsírnak
- Korsóban eltemetett gyermekek, hátrabilincselt kezű csontvázak – az ókori Athén titkai
- Erósz játszmái – házasélet és szexualitás az ókori Görögországban
- Több millió ezüstérmét tárolhattak a Parthenón tetőterében
- Az ebola már az ókori Athénban is felütötte a fejét?
- George Clooney felesége segíti Athént az Elgin-márványok ügyében
- A bódult Periklész ihatott az Athénban talált kupából
- Tizenhét éves korában már világsztárokkal zenélt együtt Miles Davis tegnap
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot tegnap
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz tegnap
- Szinte a végsőkig ragaszkodtak a katonák korbácsolásához az amerikai tisztek tegnap
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát 2024.09.27.
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek 2024.09.27.
- Báthory Istvánt ma is az egyik legnagyobb királyukként tisztelik a lengyelek 2024.09.27.
- Az első vasútvonal megnyitásában sokan ördögi fenyegetést láttak 2024.09.27.