Az ausztrál örökség meghamisításával vádolják az UNESCO-t
2010. augusztus 5. 10:51 The Daily Telegraph
Alig pár napja jelentették be az UNESCO világörökségi listájának új tagjait, az ausztrál őslakosok máris tiltakoznak a döntés ellen: szerintük ugyanis az országban a címet elnyerő 11 helyszín mindegyike a gyarmati múlthoz kötődik, és azok között egyik sem reprezentálja őket.
Korábban
A listára felkerült ausztrál helyszínek, így például a tasmániai Port Arthur börtönbarakkjai kiemelkedő egyetemes értékkel bírnak, így a cím odaítélésével biztosítják azok fennmaradását.
A helyi őslakosok szerint azonban ez felháborító, hiszen miközben a gyarmati múlt emlékeit megőrzik, az ő örökségük folyamatosan pusztul. Michael Mansell, a Tasmán Őslakosok Központjának (Tasmanian Aboriginal Centre) vezetője szerint az emberi megtelepedésnek és történelemnek 50 ezer éves emlékei vannak a kontinensen, amelyek egyikét sem jelölték világörökségi státuszra. A 200 évnyi fehér történelem viszont 18 nominációt eredményezett. Ez egy elég súlyosan etnocentrikus felfogás, és komoly előítéletet jelent az aborigin múlt iránt.
Bár a világörökségi listán az Ayers-szikla mellett a Kakadu Nemzeti Park is szerepel, oda méltóak lehetnének a 20 ezer éves sziklafestmények, vagy a Hobart melletti régészeti helyek, és Új-Dél Wales fái is, amelyet különböző vallási szertartásokra használtak - vélik. Mansell szerint a döntés oka az lehet, hogy jelenleg nincs őslakos képviselő a parlamentben, és az UNESCO jelölésekről döntő testületbe sem kerültek be.
A legújabb ausztrál tagok a listán
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Titanic
- Több mint hét évtizeddel az elsüllyedése után fedezték fel a Titanic roncsait
- Száz év elteltével már szinte semmi sem maradt a Titanic roncsából
- A Titanic első hivatalos útja volt egyben az utolsó is
- A szerény magyar hajóorvos, aki a Titanic túlélőit mentette
- Osztriga és bárány került a Titanic utasainak asztalára egy elárverezett étlap szerint
- Tudtad, hogy hét híres ember is lekéste a Titanicot?
- 3800 méter mélyen sincs biztonságban a Titanic roncsa
- Saját legendájának áldozatává vált a Titanic
- A nemzetközi egyezmények sem tudják megvédeni az enyészettől a Titanic roncsát
- Tizenhét éves korában már világsztárokkal zenélt együtt Miles Davis tegnap
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot tegnap
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz tegnap
- Szinte a végsőkig ragaszkodtak a katonák korbácsolásához az amerikai tisztek tegnap
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát 2024.09.27.
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek 2024.09.27.
- Báthory Istvánt ma is az egyik legnagyobb királyukként tisztelik a lengyelek 2024.09.27.
- Az első vasútvonal megnyitásában sokan ördögi fenyegetést láttak 2024.09.27.