2022. tél: A szeretet mártírjai
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Újra levetítik az 1960-as BEK-döntőt

2010. április 21. 08:50 MTI

Csütörtökön a budapesti Corvin moziban levetítik a labdarúgó Bajnokcsapatok Európa Kupájának 1960-as glasgow-i döntőjét, amelyet a Real Madrid többek között Puskás Ferenc négy góljának köszönhetően nyert meg 7-3-ra az Eintracht Frankfurt ellen.

A szervezők tájékoztatása szerint a finálét a legendás kommentátor, a 88 esztendős Szepesi György, valamint a Bajnokok Ligája-mérkőzések mai "magyar hangja", Hajdú B. István közvetíti majd. A Budapest Honvéd futballakadémiájának növendékei és a felcsúti Puskás Akadémia játékosai, összesen mintegy kétszázan kaptak meghívást a vetítésre, s a szervezők a további meghívottakon, VIP-vendégeken túl civil szurkolókra is számítanak, "amennyiben 16 óráig elfoglalják helyüket" a Corvin mozi Kabos Gyula termében.

A legendás találkozót 1960-ban Magyarországon sem a rádió, sem a televízió nem közvetítette, most a FourFourTwo magazin jóvoltából kerül sor ennek a pótlására. A felvételt rögzítik, s az összecsapást DVD-n is megjelentetik majd Szepesi és Hajdú kommentárjával.

Az ötven évvel ezelőtti BEK-döntőn rekordot jelentő tíz gól esett, s a több mint 127 ezer fős hivatalos nézőszámot sem tudták túlszárnyalni azóta sem.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2022. tél: A szeretet mártírjai
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár